Természeti sportok
Tájékozódási futó ob Egerszegen
- Írta: Bedő István
Hosszabbított a névadó szponzor.
Szeptember 12-13-án országos tájékozódási futóversenyt rendez Zalaegerszegen, a Trió Egerszeg ZTC.
A versenyzők rövid távon egyéniben és csapatban mérik össze tudásukat. A verseny szombaton 10 órától az egyéni verseny selejtezőivel indul, a helyszín Landorhegyen lesz. A délutáni döntőt 15 órától a belvárosban rendezik meg. Másnap a rövid távú csapatok bajnokságára kerül sor, a kezdési idő 10 óra, a helyszín a Kertváros.
Fehér Ferenc, a Trió ZTC elnöke elmondta, hogy a rendezést pályázat útján nyerték el. A járványügyi helyzet hátráltatta a szervezést, a szponzorok felkutatását, de a nehézségek ellenére felkészülten várják a versenyt, és örvendetes, hogy a támogatók is felsorakoztak a rendezvény mögé. A versenyen várhatóan 1067-en - köztük 68 ZTC-s - indul. Szeretnének jó házigazdái lenni a versenynek.
Velkey Péter, a polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályának vezetője hangsúlyozta, bizakodnak a sikeres rendezésben, a város is nagy segítséget adott a ZTC-nek. Felhívta a résztvevők, rendezők figyelmét az egészségügyi rendszabályok betartására.
A sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a Trió Egerszeg Kft. meghosszabbítja névhasználói szponzori szerződését, másfél évre kötelezi el magát a ZTC mellett. A szerződést Simon Zoltán cégvezető és Fehér Ferenc klubelnök írta alá. A cég 2013 óta támogatja a tájfutókat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata