Vezető hírek
Dokumentumfilm Anne Frank naplója nyomán
Emlékezés a gyermekáldozatokra és a túlélőkre
Az emléknap alkalmából, a vetítést megelőzően Matyéka István, a társaság tiszteletbeli elnöke köszöntötte az érdeklődőket. Mint fogalmazott: január 27-én szerte a világon megemlékeznek a náci rémtettekről. A gettósítást, a deportálásokat a kivégzéseket nem lehet, és nem is szabad elfelejteni. Az emlékezés és emlékeztetés közös feladat, a mostanihoz hasonló dokumentumfilmek is ezt a célt szolgálják. Örülnek, hogy a zalaegerszegi Art Mozi mint oly sokszor, most is nyitott volt a Béke Shalom Társaság kezdeményezésére, és a holokauszt emléknap alkalmából a városba hozta a filmet. A civil szervezet megvásárolta a jegyeket, emiatt láthatták az érdeklődők térítésmentesen a dokumentumfilmet.
Matyéka István hozzátette: kicsit csalódottak amiatt, hogy az iskolákat nem sikerült mozgósítani a vetítésre, pedig megkeresték ezzel kapcsolatban a tankerületet, több időpontot is felajánlva. Remélik, hogy egy másik alkalommal a fiatalabb korosztályoknak is lesz lehetőségük megtekinteni a művet, hiszen különösen fontos, hogy a diákok bővíthessék ismereteiket, és ne merüljön a feledés homályába a történelem egyik legsötéteb korszaka.
A dokumentumfilm Anne Frank naplóját alapul véve mutat be párhuzamos sorsokat, történeteket: olyan holokauszt túlélők (és családtagjaik) szólalnak meg a filmben, akiket Anne Frankhoz hasonlóan szintén kamaszkorukban gettósítottak, majd deportáltak, és vittek valamelyik koncentrációs táborba. A film főleg a gyermekáldozatokra hívja fel a figyelmet: Auschwitzba például 230 ezer gyermeket deportáltak, akik közül mindössze 700 élte túl a kínszenvedéseket. Az éneklés, versmondás, rajzolás és a játék (még ha az olykor a fejtetűkkel történik is!) segítette többek között az életben maradást. Anne Frank egy másik táborban, Bergen-Belsenben veszítette életét 15 éves korában, tífuszban. (Két héttel később a brit hadsereg felszabadította a lágert.)
A film három szálon fut: látjuk Anne Frank és családja egykori búvóhelyét, ahol a napló íródott. Itt Helen Mirren Oscar-díjas színész olvassa fel Anne emlékeit. A másik síkon egy mostani kamaszlány utazásait követhetjük nyomon, aki azokra a helyekre látogat el, ahová a Frank családot végül elhurcolták. Mindezt posztolja is a közösségi oldalra, hogy minél több kortárshoz eljuttassa gondolatait. A harmadik szál pedig a túlélőké, vagyis azoké az immár 90 év körüli nőké, akiknek sikerült életben maradniuk. És ezáltal emlékeztetni az utókort a borzalmakra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak