Koncertek

hanghatás
Világok hangja - Keszthelyen és Zalaegerszegen
Világok hangja címmel rendeznek a népzenét a különböző könnyűzenei műfajokkal ötvöző koncertsorozatot.

hanghatás
Térzene koncertek egy éven át
A következő egy évben harminc szabadtéri koncertre kerül sor Zalaegerszegen, mégpedig három helyszínen. A Térzene koncertek alapötlete Tóth László zongoraművésztől, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem vezetőjétől származik, a megvalósításra pedig egy az EMMI-hez benyújtott sikeres önkormányzati pályázat ad lehetőséget.

kultúra
Szakrális és világi fatemplom fesztivál
Kicsit szakrális, kicsit nagyvilági – jellemezte a Fatemplom Fesztivált Gryllus Dániel, a rendezvény főszervezője. A nem mindennapi élményt nyújtó eseménynek július 9-e 11-e között, három napon át lehetnek részesei az érdeklődők Magyarföldön. A programkínálat ismertetőjét a Göcseji Falumúzeumban, a Zalacsében egykor állt fatemplomban tartották.

hanghatás
Kényszerpihenő este 8 után
Aki a könnyűzenei életben tevékenykedik és a rock and rollt nemcsak egy zenei műfajnak, hanem életformának is tekinti, valószínűleg nem viseli túl jól az este 8 óra utáni kijárási tilalmat. Normális esetben számára ilyenkor kezdődne az élet, vagy maga a munka. Vajon mit csinálnak a jelenlegi helyzetben a zenei élet egyes szereplői? Annál is inkább, mert a klubkoncertek és a családiasabb jellegű könnyűzenei események épp az őszi/téli, illetve tavaszi időszakra esnek.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Lecsó fesztivál (3), Gébárti Szabadidő Park (4), MAZSOLA ÉS TÁDÉ (1), Kosárlabda-mérkőzés (186), Sáringer-Kenyeres Marcell biológus (1), Illés Fanni (2), Autópálya-szakasz (2), Kézi kaszás arató- és cséphadarós cséplőverseny (3), Szülészet, nőgyógyászat (6), ÖRÖM KÖR (19), Szényi Krisztina kommunikációs munkatárs (4), VW Bogaras Balatoni Nyárbúcsúztató (4), civil nap (2), Vonyarcvashegy -Lidó Strand (27), Kápolnaszentelés (1), Nemzetközi Ippon Shobu Karateverseny (1), Thermal Hotel Balance (4), Dél-zalai kerékpárút (1), Erős Emberek Versenye (3), Eredményhirdetés (6)