2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

néptánc

A GYÖNGYVIRÁG NYUGDÍJAS NÉPTÁNCCSOPORT TÁNCOS-DALOS MŰVÉSZETI TALÁLKOZÓJA

Zala Megyei Gyermek Néptánc Antológia 2019

Palotásból Szélrózsa
népies

Palotásból Szélrózsa

Palotásból Szélrózsa, Szélrózsából kultúra, kultúrából közösség. S mindez 10 éve számtalan hagyományéltető együttlét alapja. Jubileumot ünnepelt az andráshidai amatőr néptánc együttes.
Új vezető a Zalai Táncegyüttes élén
népies

Új vezető a Zalai Táncegyüttes élén

Humán is meg reál is, érdekli a történelem, a számítástechnika és a művészetek. Azon belül is a tánc, s hogy még tovább a szűkítsük; a néptánc. Kósa Ruben az ELTE programtervező informatikus szakán végzett, az egyetemi évek alatt Eötvös-kollégista volt. Már gyerekkora óta tagja a Zalai Táncegyüttesnek, de budapesti tanulmányai idején az ExperiDance-ben és a Fitos Dezső Társulatnál is táncolt.
A tánc rendezte az embereket
népies

A tánc rendezte az embereket

Táncházba várta az érdeklődőket a Tarsoly Erdélyi Mezőségért Egyesület szervezésében. A Gazdasági Főiskola adott otthont a programnak, ahol egy rövid előadás szólt a néptánc lelkületéről is. Az élőzenét a szamosújvári (Erdély) Ördöngös Zenekar szolgáltatta.

ZALA MEGYEI NÉPTÁNC ANTOLÓGIA

Ízek, Táncok, Jó szomszédok

Villámcsődület és programajánló
népies

Villámcsődület és programajánló

Néptáncos villámcsődületet (flashmob) szervezett a Göcseji Múzeum a Dísz térre. Az esemény apropóját egyrészt az adta, hogy az intézmény idén is csatlakozott a Közösségek Hete rendezvénysorozathoz, másrészt pedig soron következő programjaikra hívták fel a figyelmet.

Nemzetközi Néptáncgála

USA-ban is virított a Tündérrózsa
népies

USA-ban is virított a Tündérrózsa

A keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoportja több amerikai szervezet (Chicagói Magyar Klub, Csík Hágó Magyar Iskola, Norridge-i Református gyülekezet, Szent Imre templom, Szent István templom) meghívására a nyár közepén kéthetes turnéra utazott az Amerikai Egyesült Államokba.

25. ZALAI BORCÉGÉR – KESZTHELYI BORÜNNEP

IX. KESZTHELYI FOLKFESZT: NEMZETISÉGI NÉPTÁNCFESZTIVÁL

Néptáncos Tábor

Balaton Színház

Hálózatot épít a Hagyományok Háza
népies

Hálózatot épít a Hagyományok Háza

Országos bejelentést tett a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója Zalaegerszegen. A Városi Hangverseny –és Kiállítóteremben megrendezett sajtótájékoztatón dr. Kelemen László, a fővárosi intézmény vezetője elmondta: egy állami támogatásnak köszönhetően a Hagyományok Háza megyei hálózatokat épít ki országszerte, sőt a határokon túl is.
Hatvan éves a Zalai Táncegyüttes

Hatvan éves a Zalai Táncegyüttes

Jubileumi gálaműsor a Hevesi Sándor Színházban.
Legutóbb Márton-napon ropták
hanghatás

Legutóbb Márton-napon ropták

Gyenesdiáson országos hírű zenészekkel, táncosokkal 10 részből álló táncház-sorozat indult el, melyhez minden alkalommal egy koncert, valamely kiemelt tájegység bemutatása kapcsolódik, illetve jeles napokhoz csatlakoznak vele.

Sukhishvili – Grúz Állami Népi Együttes

Néptáncos napok

Kezdő néptánctanfolyam

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60