Vezető hírek
Fotókiállítás kórháztörténettel
Volt kollégák, családtagok kaptak szót a megnyitón: dr. Halász Gabriella a kórház főigazgatója kiemelte, az egykori röntgen osztály munkáját megörökítő képek jól mutatják, honnan hová fejlődött a betegellátásban használt technika.
Újabb tárlat nyílt a Neurogalériában
Dr. Schlemmer Tamást széles látókörű emberként jellemezte, mind orvosként, mind egyéb érdeklődését tekintve, amely a képeken is visszaköszön. Dr. Németh László, a neurológiai osztály vezetője szintén az egykori kolléga emberi oldalát hangsúlyozta, azt a mindenek feletti eleganciát és zárkózottságot, ami jellemezte, és hogy minden körülmények között ember tudott lenni.
A megnyitón több családtag is részt vett, közülük a kiállító fia, Schlemmer Tamás ismertette a tárlat létrejöttét. Elmondta: 1956 és 2017 között készült fekete-fehér fotók láthatók, melyek egy része a röntgen osztály múltját mutatja, a többi pedig az érdeklődési körnek megfelelő tájképeket, pillanatfelvételeket.
Dr. Gasztonyi Vince nyugalmazott radiológus főorvos, úgyis mint az egyik fotó alanya, idézte fel kollégája és barátja alakját és a fotózással kapcsolatban vallott elveit. Ez utóbbit szakmai részről is értékelte Zóka Gyula fotógráfus. Megjegyezte, dr. Schlemmer Tamás alapító tagja volt az 1960-ban alakult Zalaegerszegi Fotóklubnak. Szakismeret és szerénység jellemezte orvosként és fotósként egyaránt. Fényképeit rendszeresen kiállították, megyei és országos szinten. Kedvenc témái közé tartozott a göcseji és vasi tájegység.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen