Vezető hírek
Képes album az Őrségről
A Vas megye délnyugati részén elterülő Őrség a honfoglaló magyarok korában az ország nyugati határának megvédésére kialakított gyepűrendszer része volt. Az Őrség jellegzetes, szeres településszerkezete alkalmazkodott a történelemben betöltött szerepéhez és a földrajzi adottságokhoz is. Ezt a településszerkezetet megőrizték az ott lakók, a portákat pedig a mai kor emberének igényei szerint alakították ki.
Szelíd hullámzás, stabilitás, nyugalom. Talán ez a három dolog jut eszébe először annak, aki az Őrségbe látogat vagy lapozgatja a képes albumot, melynek borítóján a gödörházi fazsindelyes, szoknyás harangláb látható.
Az Őrség a táj szépségének megfelelően közkedvelt üdülő-és kirándulóhely. A 2002-ben nemzeti parkká nyilvánított tájegység sajátos építészeti, néprajzi és kultúrtörténeti értékei egyre több látogatót vonzanak.
A Zóka Gyula-Pánczél Petra által készített album a könyvesboltokban már megvásárolható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak