Vezető hírek
Távoli országok, hétköznapi arcok
Mint kiderült: a családtagok egy óvatlan pillanatban csenték el és töltötték le egy adathordozóra Bognár Gyula fotóit (melyekből nem kevés van, hiszen a hobbifotós évtizedek óta járja a világot). A képeket aztán Zóka Gyula fotográfusnak juttatták el, hogy rendezzen belőle egy kiállítást a Móricz-galériában.
Bognár Gyula jubileumi fotókiállítása
Ajándékként 50 kép került kiállításra
Mint azt a tárlatnyitón Zóka Gyula elmondta: évek óta mondogatták már Bognár Gyulának, hogy állítsa ki képeit, de valamiért mindig nemet mondott. Pedig páratlan anyag lapult a számítógépén, hiszen összesen harmincnyolc országban járt, így több ezer képből kellett kiválogatni a kiállításra valót. Most húsz ország, és mintegy 50 fotó került a falakra, izgalmas helyszínekre repítve el a látogatót.
Pillanatképek távoli országokból
Bognár Gyula főleg portrékat készít; szereti eredeti, természetes környezetükben megfigyelni az embereket, lehetőleg mindennapi cselekedeteik közben. Zóka Gyula szerint egy fotós számára talán ez a legnehezebb feladat, mert az emberek, ha kamerát látnak, viselkedni kezdenek. Így nem biztos, hogy végül az kerül a képekre, ami a valóság. A jó portréfotósnak ezért az emberek bizalmába kell férkőznie, hogy közel kerülhessen hozzájuk.
Bognár Gyula és Zóka Gyula
Bognár Gyulának ez sikerült; a lencsevégre kapott emberek – legyenek szegények vagy gazdagok, éljenek akár nagyvárosban, vagy a sivatagban – zavartalanul teszik a dolgukat. Mint akiket egyáltalán nem feszélyez a fotós jelenléte. A képeken Bognár Gyula rejtett riporteri képességei is megfigyelhetők: olyan szituációkban (tüntetések, zavargások) is feltalálta magát, ahonnan egy egyszerű turista elszaladna. Ő viszont ott maradt, így a nézők egy-egy szeletet láthatnak e távoli világok mindennapjaiból.
Az ünnepelt meglepve és meghatódva köszönte meg családjának és barátainak a kiállítás megszervezését. Mint mondta: egyáltalán nem sejtette, és nem is számított rá. De örül, hogy a hobbija és tulajdonképpen az egész élete itt látható most a falakon.
A tárlat a hónap végéig várja a látogatókat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Műhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatásaMájus 25-én gyermeknap a VizslaparkbanDiáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben Létrejött a ZalaZone AlapítványFejlesztik a közvilágítást a Petőfi utcábanEurópa nap a zalaegerszegi Európa téren -
rovatunk hírei
SZÍNES VILÁGOM... - Némethné Pecsics Katalin festő kiállításaKárpát-medencei népviselet kiállításA XV. Zalaszentgróti Villa Negra Szimpózium záró kiállításaNemzeti Összetartozás Napja tárlókiállítás. A magyar feltalálók napja - tablókiállítás.Múzeumok éjszakája a Fáma Házánál. Avar kiállításGyörök Nyári Tárlat – Haris László fotóművész kiállításaGyöröki Nyári Tárlat - Magyar József festőművész kiállításaGyöröki Nyári Tárlat - Végh András festőművész kiállítása top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenÜnnepi közgyűlés Zalaegerszeg várossá válásának 140. évfordulóján