Vezető hírek
Vízimalom, csónak- és hajókikötő
– Augusztus végén utcabajnokságtól volt hangos a falu, az új sportpályát nagy érdeklődés mellett vette birtokba a lakosság. A rendezvényt közel 200 érdeklődő kísérte figyelemmel A 22x42 méteres műfüves sportpályát MLSZ-konstrukció keretében építettük meg a közelmúltban. Az elnyert támogatást közel 8 millió forintos önerővel egészítette ki önkormányzatunk – kezdte az elmúlt időszak történéseinek bemutatását Vuk István polgármester.
Molnári turisztikai tervei a Mura folyóra építve
– Időközben elkészítettünk annak a napelemes rendszernek a terveztetését és a pályázatot is beadtuk már, mely öt épületünk, az óvoda, a kultúrház, az IKSZT, a hivatal, valamint a konyha villamosenergia-ellátást biztosítaná. Ez egy száz-százalékos támogatottságú TOP-pályázat, melytől a 18-19 millió forintos beruházás költségeinek biztosítását reméljük. A fejlesztés hozadéka az intézmények fenntartására fordított költségek csökkentése.
A Hevesi Jenő utcában most készítjük elő az ivóvízhálózat elavult eternit csővezeték cseréjét, melyre a folyamatos műszaki meghibásodás miatt van szükség. Az üzemeltető Dél-Zalai Vízművel már egyeztettünk az árajánlatról, hiszen a cég végzi el a kivitelezést. Mivel pályázati forrást nem találtunk rá, így a rekonstrukció bruttó tízmillió forintos bekerülési költségét önkormányzati önerőből kell finanszíroznunk.
– Milyen fejlesztéseket terveznek az elkövetkező időszakra?
– A mezőgazdasági utak felújítását, karbantartását szolgáló pályázati kiírás hamarosan megjelenik. Egy 1,8 kilométer hosszúságú útszakaszt szeretnénk felújítani, ami teljes burkolaterősítést és murvázást foglalna magába. Ez az út vezet fel a zártkertekbe, ahol víz, villany már van, és most, még hiányzó infrastruktúraként, aszfaltozott utat szeretnénk építeni. A jó minőségű útra nagy az igény, hiszen 240 tulajdonosnak van pincéje a zártkertben.
A pályázat nyolcvanöt százalékos támogatottságú. A különbözet a település egyéb bevételeiből lesz finanszírozva. A kiíráson belül egy mezőgazdasági gépre és egy munkagépre is szeretnénk pályázatot benyújtani konzorciumban a szomszédos településsel, Semjénházával közösen. A gépekkel az árkok, utak karbantartását, a növényzet kaszálását, a hó eltakarítását végeznénk el.
– Hogyan kívánják erősíteni a település turisztikai vonzerejét a Mura-program által?
– Molnári lévén egy projektötletet fogalmaztunk és vetettünk papírra. Turisztikai attrakcióként működő vízimalmot szeretnénk építeni a Murára, továbbá egy korszerű csónak- és a hajókikötőt. Ennek léte abból a szempontból is fontos lenne, hogy itt ki tudnának kötni a katasztrófavédelmi és határvédelmi szervek nagyobb hajói, csónakjai is. Ez jelenleg gondot jelent nekik. Turisztikai fejlesztést valósítanánk meg az IPA-programra beadott pályázatunk segítségével. A projekt volt iskolánk nyári szálláshellyé illetve erdei iskolává alakítását célozza meg. Idén is ellátogattak hozzánk kenusok.
A hét csapat közül négy tagjait már-már sok éve, idén is állandó vendégként fogadhattuk. Ők mind magyarok. A külföldi kenusok viszont gondot okoznak, nem tudunk érkezésükről, és gyakorta csak a parton hagyott szeméttel találkozunk. A Rábán már régóta engedélyhez kötött a kikötés, vagyis csak az engedélyezett kikötőben lehet megállni. Úgy vélem, ilyen engedélyeztetési rendszer bevezetése a Murán is elkelne. Ha már pénzt adunk ki a csónak- és hajókikötőre, akkor annak és környezetének állagát is meg akarjuk őrizni, a működtetés és a fenntartás is pénzbe kerül.
– Muraköz a 16. század közepétől több mint egy évszázadon át a Zrínyiek tulajdona volt. Idén egy jelentős évforduló előtt tisztelgünk, Zrínyi Miklós és serege 450 évvel ezelőtti hősies helytállására a szigetvári csatában.
– Minden évben megrendezzük a horvát–magyar Zrínyi-emléknapot. E program fő szervezője a Zrínyiek Hagyományaiért Egyesület, melynek Molnári is tagja Belezna, Murakeresztúr, a somogyi Őrtilos és Zákányfalu, valamint a horvát Légrád, Donji Vidovec és Donja Dubravna, önkormányzati részről. Tavaly nálunk tartottuk a megemlékezést, melynek idén Őrtilos lesz a házigazdája október elsején.
Az idei találkozót mindenképp áthatja majd e szomorú évfordulóra való megemlékezés. A résztvevők ismét beszámolót hallhatnak a Zrínyi-Újvárral kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményekről. E napon ismét lesz határnyitás Őrtilos és Légrád között a magyar–horvát barátságot ünneplően. Mindkét oldalon kulturális műsorok, termékbemutató várják a látogatókat, akik kompjárattal közlekedhetnek oda-vissza a két határ között.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Utazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Ivóvízvezetéket újítanak felVasárnap Nemzeti összetartozás napjaÚtburkolati felújítás a Vizslaparki útonBudapestből versenyeztekZalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa téren -
rovatunk hírei
30 éves a Hydrocomp Kft.Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napjánKözösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrökDíjeső az évadzárónDomborművel tisztelegtek emléke előttStreet Food Weekend 25 árussalEnergiahatékonyság, alternatív közlekedésBringázZeg! az AlsóerdőreKörnyezetkímélő utazás, élhetőbb városVárosrészi nap Botfán top 10
GÖCSEJ ÍZEISzabadtéri Pálos Szentmise - Kőtár avatás - Ásatási bemutatóDomborművel tisztelegtek emléke előttEnergiahatékonyság, alternatív közlekedésStreet Food Weekend 25 árussalDíjeső az évadzárónA majom szeme kötetbemutatóUtazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napjánKözösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrök