2025.08.18., hétfő - IlonaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

25 éves a csácsi Szent István szobor

2025. augusztus 18. hétfő, 14:07
Szponzorált tartalom; Írta és a korabeli cikkek alapján összeállította: Vadas Zsuzsa
Idén ünnepli 25. évfordulóját Zalaegerszeg egyik emblematikus köztéri alkotása, a csácsi Szent István szobor. 2000 márciusában hirdette ki a zalaegerszegi önkormányzat, hogy a beérkezett pályamunkák közül a Seres János és Szórádi Zsigmond budapesti szobrászművészek által tervezett Szent István szobrot készítteti el és állítja fel.

 Több született annál, minthogy felavattak egy szobrot, közösség épült köré

A szobor helyszínéül a csácsi városrész került kiválasztásra, ahol – a Balatoni út szomszédságában – elkészült a Szent István domb is. Az előzményekről, a szoborpályázat vitáiról és a 25 évvel ezelőtti városi ünnepségről, az emlékmű felavatásáról dr. Gyimesi Endre akkori polgármesterrel és Herkliné Ebedli Gyöngyivel, a városrész önkormányzati képviselőjével beszélgettünk.

25 éve sok vita előzte meg a felavatást

A Szent István szoborpályázatra kilenc pályamű érkezett, melynek makettjeit a Hevesi Sándor Színházban tekinthették meg az érdeklődők és véleményt is nyilváníthattak. Vagyis a közönség voksolhatott a neki tetsző pályaművekre.

- Az önkormányzat képviselőtestülete zárt ülésen tárgyalt a szoborpályázatokról. A közgyűlés a kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánította, mivel maradéktalanul egyik sem felelt meg a kiírásnak. Ugyanakkor úgy döntött a testület, hogy „megbízással” felkéri a Seres János- Szórádi Zsigmond alkotópárost a Szent István emlékmű elkészítésére az eredetinél nagyobb volumenben – emlékezik vissza dr. Gyimesi Endre. Hozzátette: ugyanakkor a Képző-és Iparművészeti Lektorátus a legjobbnak Fischer György alkotását tartotta és a közönségtől is a legtöbb szavazatot kapta. Tulajdonképpen a két szobor stílusa váltott ki vitát. A testületi tagok közül a mélyen hagyományőrzők ellenezték leginkább a Fischer által készített alkotást. Így a közgyűlés két táborra oszlott. De megjegyzem a városnak mindig voltak gondjai a szobrokkal, említhetném a Csány László szobrot, amely több mint húsz évig készült, vagy Deák szobrát, aminek a felállítása szintén nem ment egyszerűen. 

Herkliné Ebedli Gyöngyi és Gyimesi Endre (Fotó: ZalaMédia/V.Zs.)

Gyimesi Endre megemlíti, hogy Fischer György: István szobrának felállítására civil kezdeményezés indult, nagyon sokan adakoztak, végül a város is mellé állt és segítette, hogy a belvárosban felállításra kerüljön. A szobor a város kulturális közalapítványának a tulajdonában van.

Herkliné Ebedli Gyöngyi arra emlékszik, hogy a zárt ülésen a helyszínről is vitáztak a képviselők.

- Javasoltam a csácsi városrészt, mint a város kapuját, Gyimesi Endre pedig maximálisan támogatta a kezdeményezésem. Úgy gondoltam, nem a belvárosban kell mindenhová szobrot tenni, hanem a városrészeknek is legyen lehetőségük egy-egy alkotás felállítására. Végül elfogadták a helyszínt a képviselőtársaim, így a Szent István szobor volt az első, amelyiket városrészben állítottak fel. 

Az ünnepi kenyérszelés a kezdetektől hagyomány

Több mint 3 méter magas és két tonna agyagból készült

Felidézte azt is, amikor Solymáron megnézték a készülő szobrot augusztus elején. A hétfős csapat tagja volt rajta kívül többek között: Gyimesi Endre, Gecse László, a kulturális bizottság elnöke, Sziráki István műszaki osztályvezető, Inkovics László főépítész, Velkey Péter művelődési osztályvezető. Valamennyien elégedettek voltak a készülő emlékművel, csupán a szobor végleges elhelyezése körül alakult ki véleménykülönbség. A Szórádi-Seres páros eredetileg a Balatoni úttal párhuzamosan szerette volna viszontlátni a szobrot, az önkormányzat tagjai azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy az emlékmű a város felé nézzen.

Külön említést érdemel a látványterv elkészítője, Ebedli Gyula belsőépítész, aki térítésmentesen ajánlotta fel a városrésznek a terveket és folyamatosan figyelemmel is kísérte a munkát. A szobor 3,5 méter magas és közel két tonna súlyú. Maga a Szent István domb szintén 3,5-4 méter magas. A hatalmas alkotást külön-külön állították és illesztették össze.

- Több született annál, mint hogy egy szobrot felavattunk – mondja Gyimesi Endre. – Az volt a célunk, hogy egy új jelkép szülessen. A csácsi település már István korától lakott volt, és a helyszín, a város kapuja ezért is méltó a Szent Istváni örökségnek. A szobor október 16-án érkezett a városba, a hivatalos felavatására október 20-án került sor. 2001-től minden évben augusztus 19-én itt tartja a város az államalapítás ünnepét és emlékezik meg Szent Istvánról. 

Ünnepség a 2010-es években

Zalaegerszeg új köztéri szobrát hatalmas ünnepség keretében avatták fel. A ceremóniát megelőzően a csácsi templomban dr. Márfi Gyula veszprémi érsek és dr. Konkoly István szombathelyi püspök közreműködésével tartottak szentmisét, ahonnan fáklyát tartó fiatalok és az egerszegi huszárezred lovasainak kíséretében vonultak a vendégek a Szent István-dombhoz. Az egybegyűlteket Gyimesi Endre köszöntötte, avatóbeszédet Semjén Zsolt, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára mondott. Hangsúlyozta: a Szent István-i örökségen nem fognak a történelem évszázadai. A magyarság sorsa mindig akkor ment jól, amikor hűséges volt ehhez az örökséghez.

A továbbiakban egyházi személyek – köztük dr. Konkoly István – mondtak áldást az avatóünnepségen, majd dr. Feledy Balázs művészettörténész értékelte a műalkotást. 

2013-ban Palkovics László mondott beszédet

Visszatekintve az elmúlt 25 évre, Herkliné Ebedli Gyöngyi – aki azóta is a csácsi városrész önkormányzati képviselője – azt mondja: a szoboravatás hatalmas élmény volt, nem csak neki, hanem természetesen a településrészen élők számára is. Ennyi embert ilyen rendezvényen még nem látott. A hagyományt azóta is folytatják augusztus 20-a előestéjén. Megemlékezéssel, kulturális programokkal, kenyérszeléssel, ami közösségi élményt ad nem csak a csácsiaknak, hanem az egész városnak.

 

A cikk a Csács és Bozsok Településrészi Önkormányzatok támogatásával készült

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)