Vezető hírek
Folyamatos üzemmód az adományközpontban
Példaértékű hivatástudattal
Az adományközpontban végzett munkát az ősz folyamán két alkalommal is elismeréssel illették. Szeptemberben a tavaszi korlátozások idején végzett tevékenységért részesültek oklevélben a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesülettől. Novemberben pedig Dudás Gyula, az egyesület és a központ vezetője, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól kapott méltatást a példaértékű hivatástudattal, emberséggel végzett tevékenysége miatt. Viszont ez a hivatástudat nagy felelősség is, hiszen a központ híre nemcsak a megyét járja be, hanem már a szomszédos megyéket is. A bizalomnak, a segítségben való reménykedésnek viszont 365 napos munkaévvel lehet csak eleget tenni, ami a saját tartalékok lemerülésével jár.
- Egy piacos vállalkozótól 70 pár cipőt kaptunk, ami egy hét alatt elfogyott. Folyamatos a feltöltés, és folyamatosak az igények is. Bíró Béla tagtársunk levélben keresi meg a vállalatokat, cégeket kérésekkel. Így kaptunk most 160 kisüveg Béres cseppet. Ami nagy öröm, az ürüm viszont, hogy megyei lefedettség mellett, ezt csak mutatóba tudjuk adni. A tartós élelmiszerpótlásunk akadozik. Nagyon köszönjük a sok felajánlást, és most leginkább pénzre lenne szükségünk, hogy a mozgássérült egyesület léte ne kerüljön veszélybe, mert az adományközpont csak ezen keresztül tud működni. Ezért kérjük, aki tud, ebben segítsen (számlaszám: 11749008-20029353). Sokan gyűjtenek ilyenkor karácsony tájékán adományokat és a mozgássérült egyesület kevésbé van a köztudatban, így kisebb az esélyünk is – mondja vasárnapi körútja alkalmával Dudás Gyula. – Az ünnepek alatt és a két ünnep között sem állunk le, a folyamatosan üzemelő kisboltoktól ilyenkor is szoktunk kapni élelmiszeradományt. Zalaegerszeg kisváros, ezért sok helyről lehet csak összeszedni azt, amit egy nagyobb város egyetlen szupermarketjéből szoktak adományozni. Mindez sokkal több idővel, utazással és útiköltséggel is jár.
- Változott-e az igénylők köre?
- Igen, a munkahelyi korlátok miatt most olyanok is kopogtatnak nálunk, akik eddig nem. Vagy kórházba került szülő miatt gyerekeket kell segíteni. A védőnők is csatlakoztak hozzánk, ők járják a családokat és tudnak információt adni a rászorultakról. Mert a leginkább rászoruló nem tud eljönni, és nincs is internet előtt, hogy üzenjen. Egyre bővül a kör és egyre nehezebb bírni. Mindenféle problémával fordulnak hozzánk az emberek. Változás az is, hogy az intézményekbe vagy csak a kerítésig megyünk, vagy kocsit küldenek az adományokért. Nálunk pedig folyamatos a fertőtlenítés. Mindennap akad néhány önkéntes segítő, sőt újak is, akik a szortírozásban, kiosztásban segítenek. De az egész összehangolása az én fejemben van, folyamatosan ezen gondolkodom. Nincs megállás. Problémákkal teli világban nehéz a megoldás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon