2025.07.11., péntek - Nóra, LiliZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Vega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak

2025. július 10. csütörtök, 17:03
Szerző, fotó: Bánfi Kati
A Vega Csillagászati Egyesület a zalaegerszegi Gébárti-tó partján tartott távcsöves bemutatót július 7-én. Azonban nem a Hold és a csillagok megfigyelése volt ekkor a fő téma, hanem a 10 óra után néhány perccel átvonuló űrállomás, melyen még néhány napig tartózkodik a második magyar űrhajós, Kapu Tibor.

Magyarország felett repült el az űrállomás

Bánfalvi Péter amatőrcsillagász elmondta, bár az űrállomás másfél óránként kerüli meg a Földet, nem minden alkalommal látható Magyarországról is. Az meg még ritkább, hogy éppen az ország felett repül el. Ez utóbbira július 8-án volt példa, de akkor a borult idő miatt nem lehetett megfigyelni az objektumot, amely egyébként szabad szemmel is jól látható, gyorsan haladó fényes pontként érzékelhető.

A július 7-i megfigyelőknek, akiket „Integessünk az űrállomásnak!” címszóval hívtak a nyáresti programra, szerencséjük volt, mert ekkor nemcsak 10 óra után, hanem 11 óra 39 perckor is látható volt a második magyar űrhajós átmeneti munkahelye/otthona, aki tíz társával tartózkodik a világűrben. 

Bár úgy tűnt felettünk repül az űrállomás, melynek menetrendjéről az utóbbi napokban részletes táblázatokat tettek közzé az interneten, valójában Szicília-Bulgária-Románia és a Fekete-tenger felett szállt, amíg a hazai látótérben volt. Másfél óra múlva pedig Spanyolország-Franciaország-Ausztria-Szlovákia útvonalon haladt.

A megfigyelők ezt szabad szemmel jól láthatták, integetni is lehetett, viszont a láthatóság természetesen nem volt kölcsönös. Azért megért az élmény egy estét, mert ki tudja, mikor repül felettünk újból magyar űrhajós. A helyi amatőr csillagászok pedig az esemény előtt és után, ahogy már megszokhattunk, szíves-örömest osztottak meg az égi látnivalókkal kapcsolatos információkat. 
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)