Vezető hírek
A török kortól egy szamizdatügyig
Magánszemélyek iratadományai a levéltárnak
Az érdekes és a további kutatások szempontjából értékes iratokról, valamint azok adományozóiról dr. Kulcsár Bálint levéltáros számolt be a közelmúltban az intézmény év eleji sajtótájékoztatóján. Mint mondta: a levéltár egyik fontos feladata a gyűjtőmunka, melynek részeként gyakran kapnak magánszemélyektől iratokat. Ezek a dokumentumok adás-vétel, letét, vagy ajándékozás jogcímén kerülnek hozzájuk. Számukra a legelőnyösebb az utóbbi variáció: 2022-ben tizenkét alkalommal vettek át iratokat magánszemélyektől. Az adományok között a 17. század első felétől kezdve egészen az 1990-es rendszerváltozásig szerepelnek dokumentumok. Az ajándékozók személyi-, vagy kisebb családi hagyatékból származó iratanyagokat adtak át a levéltárnak, változatos témákban.
Kulcsár Bálint kezében a 19. századi obsitlevéllel. Előtérben az adományok egy csoportja
Elhangzott: manapság főleg a 20. századból, sőt, annak második feléből érkeznek be iratok, hiszen már ez az időszak is történelemnek számít. Ritkaságszámba megy, ha 19. századi, vagy annál régebbi dokumentumokat kapnak. Ennek oka az, hogy a régi iratok többsége már vagy bekerült a közgyűjteményekbe, vagy megsemmisült. Ezért is örültek annak, hogy tavaly két 17. századi anyag is érkezett egy-egy családi iratgyűjteménnyel.
Az adományokat – egy minikiállítás keretében – két egységre (tárlóra) osztotta a levéltáros. Az iratok egyik fele amolyan „vegyes” családi- és személyi anyag. Ezek közül többek között kiemelte a Szántó Imre alsópáhoki születésű történész gyűjteményét. Ebben találták meg ugyanis az egyik 17. századi iratot, mégpedig a török fogságot megjárt Nemes György záloglevelét. Az egykori fogoly azoknak a rokonainak adta zálogul földjeit, akik a váltságdíj kifizetésével segítettek neki a szabadulásban. Szintén az első tárló anyagai között találhatók a zalaegerszegi Schlemmer család (köztük dr. Schlemmer József főorvos) iratai, melyek Megyeri Anna nyugalmazott muzeológus közvetítésével kerültek a levéltárba.
A második egységét a Gyömörey család iratai jelentik, melyek a bemutató során egy külön tárlóban kaptak helyet. Kulcsár Bálint a komplex és időben is széles spektrumot felölelő anyaggal kapcsolatban elmondta: két budapesti lakos adománya révén előbb az Országos Levéltárba került a hagyaték. Az ottani kollégáknak azonban gyorsan szemet szúrt, hogy Zala megyét érintő dokumentumokról van szó, így átadták azokat a helyi levéltárnak. A Gyömörey család a történelmi Zala vármegye egyik fontos famíliája volt; birtokközpontjaik Gógánfa körül helyezkedtek el. Országgyűlési képviselő és főispán is került ki közülük. Az anyag egyik ritkaságnak számító darabja az az 1651-es, Zala vármegye által kiadott okelvél, melyen a megye papírfelzetes pecsétnyomata látható. De értékesek a család első világháború előtti időkből származó fotói is. Az egyik 1902-es felvételen még a lovon ülő Ferenc József uralkodó is jól felismerhető.
A Gyömörey család iratainak és fotóinak egy részlete
Ha már fotográfiák: a tavalyi évben a levéltárba kerültek Kiss Kálmán gyűjteményéből az 1940. évi erdélyi bevonulás fotódokumentumai, valamit Hódi László vízügyi mérnök albuma, szintén az 1940-es erdélyi bevonulás képeivel.
Az intézménynek adományozta gyűjteményének egy részét Pohánka Iván zalaegerszegi gyűjtő is, melyben 18-19. századi okirati szignetták szerepelnek, de Primusa István honvéd tisztiszolga 1886-os, nagyméretű obsit (végelbocsátó) levele is megtalálható.
Kulcsár Bálint érdeklődésünkre elmondta, hogy napjainkban vagy az idősebb korosztály keresi fel a levéltárat egy-egy dokumentummal, vagy családi irategyüttessel, hogy biztonságba helyezzék azokat. De az is sokszor előfordul, hogy fiatalok jelentkeznek olyan anyagokkal, melyek hagyatékként maradtak rájuk, és gondot okoz nekik a megfelelő tárolás, elhelyezés.
Hogy a közelmúlt is történelemnek számít, mi sem jelzi jobban, minthogy Keszthelyről egy rendszerváltozás előtti évekből származó szamizdatügy iratai is bekerültek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán