Vezető hírek
Koponya a zalaapáti domboldalon
Az emberi koponyát egy helyi erdész látta meg először, aki értesítette a rendőrséget, ők pedig a régészeket – mesélte szerkesztőségünknek Eke István, a Göcseji Múzeum helyszínre érkező régésze. Mint mondta, már első ránézésre is látszott, hogy régi koponyáról, vagyis régészeti leletről van szó, és nem egy közelmúltbéli bűncselekmény nyomait hozta felszínre a víz; a rendőrök így átadták a területet a régészeknek.
Avar kori lovas, tűzcsiholó készlettel
A Göcseji Múzeum és a területileg illetékes Balatoni Múzeum archeológusai a következő napokban el is végezték a feltárást, és a leletmentést. A kutatás során kiderült, hogy egy közép-avar kori, vagyis 7-8. századi sírt rejtett a föld mélye. Megtalálták egy ló teljes vázát, a hozzá tartozó felszerelésekkel (kengyel, zabla, nyeregcsat) együtt. Az állat csontváza mellett pedig ott feküdt a lovasa is. Egyik karja mellett egy hosszabb tőrt találtak, de előkerült egy öv is, bronz veretekkel.
A lovasnál ezenkívül kovakövet, acéldarabot és a tarsolyának maradványait is megtalálták. A régész szerint ez nem más, mint egy tűzcsiholó készlet. Ehhez hasonlót már több avar kori sírban is találtak, hiszen akkoriban a férfiak többsége hordott a tarsolyában tűzgyújtásra alkalmas eszközöket. Érdekes az is, hogy a férfi térdei között egy összetört edényt is találtak, amibe valószínűleg a túlvilágra szánt ételt tették a hozzátartozók.
A lovas jobb lába sérült; egy rosszul összeforrt törés nyoma látszik rajta. Jó néhány centiméterrel rövidebb is ez a láb, ami problémát jelenthetett lovaglás közben. Viszont a halál okát semmiképpen sem ez a sérülés okozta.
A régészek úgy vélik, hogy egy nagyobb avar kori temető egyik sírjára bukkantak. Az avaroknál nagyon ritka volt a magányos sír, ezért a domboldalon valószínűleg többnek is kell lennie belőle. Bár a szakembereknek egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy Zalaapáti közelében avar kori település lett volna, a temetkezési hely mégis ezt feltételezi.
Eke István elmondta, hogy a csontokat archeozoológus és antropológus is megvizsgálja, majd a többi tárggyal együtt restaurálásra kerülnek. Ez utóbbi munkát a területileg illetékes Balatoni Múzeum munkatársai végzik el, az előkerült leletek is oda kerültek.
Hozzátette: a gyors feltárás a két múzeum baráti és szakmai együttműködésének, valamint Vincze Tibor polgármester (Zalaapáti) közreműködésének volt köszönhető. Az összefogás pedig értékes leleteket mentett meg.
(Fotók: Göcseji Múzeum)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen