Vezető hírek
100 éves a Magyar Kertbarát Mozgalom
Ennek keretében nyers - és különféleképpen feldolgozott termények kínálják magukat, akár kóstolásra is, három napig. A program szakmai tanácskozást is magába foglal. A közel 50 éves zalaegerszegi szervezet képviseletében Mrakovics Miklósné elnök köszöntötte a rendezvényen megjelenteket. Így az egyesületi tagok mellett a meghívott vendégeket, Tolvaj Márta alpolgármestert, Fekete Józsefnét, az országos szövetség titkárát és Flaisz Gergőt, a házigazda intézmény igazgatóját.
A kiállítás megnyitó a Szent László utcai óvodások bájos kertészkedő műsorával indult. Majd a vendégek köszöntői hangzottak el. Az alpolgármester elmondta, az önkormányzat fontos feladatának tartja a hagyományos kertművelés népszerűsítését. Ezért hirdették idén már második alkalommal a legszebb konyhakert versenyt, ezért támogatják a termelői piacot és a jövőre felépülő helyi termelői és kézműves termékek házát. Fekete Józsefné az összefogás fontosságát hangsúlyozta a fiatal generáció nevelése terén, a hazai, egészséges termények fogyasztását alapvetőnek véve. Flaisz Gergő pedig örömmel konstatálta, hogy intézménye adhat otthont, mind a kertbarát kör rendszeres találkozóinak, mind a mostani kiállításnak, mely hamisítatlan módon mutatja be a zalai föld terményeit, s ezek kóstolására is bíztatott.
Mrakovicsné megköszönte a kiállítás lehetőségét a támogatóknak. Majd kérdésünkre válaszolva elmondta, ritkulnak már az ilyen jellegű kiállítások, melyek korábban megyei szintű szervezéssel rendszeresek voltak. A kertbarát kör mind az 53 tagja nyugdíjas korú, céljuk a fiatalok megnyerése, a biogazdálkodás népszerűsítése. Kétheti találkozóik alkalmával szakemberek előadását hallgatják vagy egymás kertjeit látogatva, családias légkörben osztják meg a tapasztalatokat. A mostani kiállításon is szaktekintélyek lesznek az előadók. Kálmán István a növényvédelemről beszél, Sabján Károly pedig borászati tudnivalókat oszt meg az érdeklődőkkel. Hozzátette még, szeretnék elérni, hogy a városkörnyéki területek ne gazosan kallódjanak, hanem haszonnövények, gyümölcsfák lakják be azokat. Ajánlják az őshonos fákat e célra, mert ezek vegyszeres kezelésre nem szoruló fajták, tehát kevesebb munkát, kevesebb időráfordítást igényelnek, mégis bőven teremnek. Talán ez lehet vonzó a rohanásban élő fiataloknak is, no meg, hogy a családi asztalon egészséges ételeket tudnak kínálni.
A termények mellet retro-táska bemutató és a nevezett ovisok rajzkiállítása is megtekinthető.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak