Vezető hírek
A digitális veszélyekről értekeztek
A város dísztermében zajló eseményen részt vett dr. Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtéséért felelős helyettes államtitkár, aki előadást is tartott a jelenlegi ifjúságpolitikai irányelvekről. A rendezvényen Szilasi Gábor, a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal elnöke értékelte az elmúlt egy esztendőt, majd szervezeti kérdésekről tárgyaltak. Bemutatkozott továbbá a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete és a Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület is.
Fórum és kiadvány aktuális ifjúsági kérdésekről
Kajári Attila, Szabadics Zoltán, Balaicz Zoltán, dr. Illés Boglárka és dr. Zacher Gábor az új kiadványról tartottak sajtótájékoztatót
A fórum részeként egy friss kiadvány is debütált: a „Láss a felszín alá 4.0” című kötet a Zalaegerszegi Tankerületi Központ és a Holnapocska Nonprofit Kft. közös finanszírozásában látott napvilágot. Mint azt a szám is jelzi, ez egy kiadványsorozat negyedik része, mely mind-mind ifjúsági problémákra reflektál, illetve keres megoldást. A mostani rész a digitális térből érkező veszélyekre hívja fel a figyelmet.
A kötet részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be az érintettek. Az eseményen jelen volt dr. Illés Boglárka helyettes államtitkár, Balaicz Zoltán polgármester, Kajári Attila tankerületi elnök, Szabadics Zoltán, a Holnapocska Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint dr. Zacher Gábor toxikológus, egyetemi tanár, akivel egy interjú is készült a kötetbe.
Balaicz Zoltán elmondta: a mostani kerekasztal és a friss kötet is a digitális világ és a fiatalok kapcsolatrendszerében bekövetkező változásokra fókuszál. Ez azért fontos téma, mert az utóbbi tíz évben sok minden történt e téren a technikai fejlődés miatt. A polgármester szerint a fiatalok kapcsolatrendszerében nem feltétlenül jó irányú változások történtek, hiszen egyre inkább a digitális térben zajlik a kommunikációjuk, és kevésbé élnek közösségi életet. A kötet többek között arra keres választ, hogy a szülők, tanárok hogyan nézzenek szembe ezzel a kihívással.
A gyerekek őslakosok, az idősebb korosztály pedig csak afféle betelepült a digitális térben – fogalmazott dr. Zacher Gábor a sajtótájékoztatón. Viszont fontos, hogy a „betelepültek” tudjanak úgy kommunikálni az „őslakosokkal”, hogy azok azt ne unják. Tiltani nem lehet – és nincs is értelme – a mobil eszközök használatát, és a digitális térben való jelenlétet, ám szükség van keretekre és értékekre. Ezt mindenekelőtt a család tudja megteremteni. Az a család, amelyik kommunikál egymással, amelyik ismeri a másik rezdüléseit. Ha ezek az antennák működnek, akkor szabadon lehet engedni a gyereket az új világba, mert ha probléma adódna, úgyis felénk fordul bizalommal.
Zacher Gábor a digitális veszélyekre hívta fel a figyelmet
A szakember a cyber bullying (vagyis online erőszak) jelenségre hívta fel a figyelmet. Az online térben gyakran megszűnik az ember magánélete, és az ott megjelent tartalmak alapján ítélkezünk. A feltöltött adatok pedig adott esetben manipulálhatóvá válnak, illetéktelen kezekbe is kerülhetnek.
Ezt erősítette meg dr. Illés Boglárka is, aki egy kutatásra hivatkozva azt mondta: ma már ott tartunk, hogy a fiatalok fele egy napnál tovább nem bírná okoseszközök nélkül. Az internet és a közösségi média a 3. szocializációs közeg lett. A technológia adta lehetőségekkel persze érdemes élni, de a veszélyekre is fel kell készülni. A fiatalokat meg kell tanítani arra, hogy kritikusan és tudatosan használják az internetet – fogalmazott. Ebben a folyamatban a családokon túl a pedagógusok, pszichológusok és ifjúsági szakértők szerepe is fontos.
Kajári Attila, mint a kiadvány egyik támogatója kiemelte: minden eszközt szeretnének megragadni a tájékoztatásra, illetve arra, hogy a téma kapcsán kiadványok jelenhessenek meg. A tankerület számára is fontos, hogy felhívják a figyelmet a digitális világ veszélyeire. Nem mindegy, hogy a gyerekek mennyit ülnek a számítógép vagy a mobil eszközök előtt, és hogy az ott töltött idő alatt hasznos, értékes dolgokkal foglalkoznak-e. Kötet 2000 példányban jelent meg, és elsősorban oktatási intézményekben terjesztik.
A Holnapocska Kft. részéről Szabadics Zoltán köszönte meg a szerkesztőknek és többi támogatónak, hogy megjelenhetett a kiadványcsalád negyedik része. Mint fogalmazott, a kötet a tisztánlátásról szól. Arról, hogy jobban eligazodjunk a digitális világban és az ehhez kötődő fogalmakban, kifejezésekben. Mint például influenszerek, digitális detox, sharen thing…
Az ifjúsági kerekasztal további részében dr. Zacher Gábor tartott előadást a fiatalok függőségeiről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fiatalok pesszimistábbnak tűnnek, ha a fizetésükről van szóZalában két helyszínen is várja az érdeklődőket az idei Erőművek Éjszakája Kóstoló és akció a zalaegerszegi piacon a tojás világnapjánZalai lakástüzek: kilenc hónap alatt 4 halott a megyébenSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenMegalakult a Zala vármegyei közgyűlésEgymilliárd forintot meghaladó értékű csempészett dohányt foglaltak le ZalábanVereség a szezonnyitónFokozott ellenőrzés a ZTE FC - Újpest FC mérkőzés napjánFelújították a kertvárosi tömbbelsőt -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Szalvétagyűjtők klubja indult ZalaegerszegenMűvészeti központtá és karrierirodává alakítaná át az MMIK épületét a fiatal tervezőKiállítás a gébárti alkotóhét anyagábólMúzeumpedagógiai évnyitó teadélutánnalKiemelt diáksport napi rendezvényt tartottak PacsánSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenSaját társasjátékot fejlesztett a Deák-könyvtárÉdes évet: beköszöntött a zsidó újévMonokróm fotók a Deák Ferenc-könyvtárbanMegalakult a Zala vármegyei közgyűlés