Vezető hírek
A Borkocka nyerte a forralt bor versenyt
A megmérettetésen azóta minden évben azok a vendéglátóhelyek vehetnek részt, akik az Egerszegi Advent területén árusítják e test- és lélekmelegítő italt. A verseny ötletgazdája Horváth Szilárd, a marketingiroda vezetője volt. Az első alkalommal a Tütü nyert, a 2017-es versenyen a Mimosa vehette át az elismerést, a mostani, 2018-as internetes szavazás eredményeképpen pedig a Borkocka forralt bora bizonyult a legfinomabbnak.
Nem forralják, csak melegítik
A Borkocka csapata Balaicz Zoltántól vehette át az elismerést
Az elismerő oklevelet a Borkockát üzemeltető vendéglátóhely üzletvezetője, Takács András, valamint két munkatársa Simon Martina és Miklós Barnabás vette át Balaicz Zoltántól. Az eseményen a polgármester elmondta: a zalaegerszegi adventi vásár mind kínálatában, mind látványában bátran felveheti a versenyt a nagyobb városok, vagy a környező országok hasonló rendezvényeivel. Advent idején mindig kiemelt szerepet kap a gasztronómia, ezen belül is a forró, fűszeres bor, ami nagy népszerűségnek örvend. Jelzi ezt az is, hogy az idei verseny nagyon szoros volt. Összesen 1416 voks érkezett, melyből 327 szavazattal nyert a Borkocka, mögötte 319 szavazattal második lett a Tütü, a harmadik helyen pedig a Mimosa végzett 294 vokssal.
60-65 Celsius-fok az ideális (Illusztráció)
Takács András elárulta: hagyományos recept szerint dolgoznak. Általában tíz liter borhoz 2 liter vizet és 2 kilogramm cukrot tesznek. Az italt naranccsal, citrommal, fahéjjal és szegfűszeggel fűszerezik. Soha nem forralják fel 100 Celsius-fokig az „elegyet”, csupán melegítik. Szerintük 60-65 fok az ideális hőmérséklet, mert így a bornak marad valamennyi alkoholtartalma. Mint fogalmazott: sok minden függ a bor fajtájától, minőségétől, hiszen ennek alapján döntik el, hogy pontosan mennyi cukorral ízesítsék az innivalót. A vörös változathoz többnyire Balaton-felvidékről származó kékfrankost, a fehérhez pedig olaszrizlinget használnak. A siker titka talán abban rejlik, hogy meg kell kóstolni a főzetet, nem hiányzik-e még esetleg belőle valami.
Az üzletvezetőtől azt is megtudtuk, hogy az összesített statisztikáik szerint az elmúlt négy évben közel 4000 liter forralt bort adtak el az adventi vásár idején. A mostani szezonban pedig nagyjából 7000-7500 pohár ital fogyott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban