Vezető hírek
Tankonyha nyílt a zalaegerszegi helyi termék piacon
Bemutatók, kóstolók, tanfolyamok
A konyhát a „Kertből a polcra” elnevezésű egész napos rendezvény keretében nyitották meg. Rengeteg lehetőséget rejt ez a jól felszerelt egység, akár a hagyományos ételek készítésének újratanítása, akár teljesen kezdő háziasszonyok vagy igényes menüsort álmodók körében. De számíthatnak fejlődési lehetőségre a desszertek kedvelői, még a lakodalmas sütemények készítését is el lehet sajátítani. Aki pedig a házigyógymódok híve, a gyógynövények felhasználási módjáról tanulhat majd. Mindezek sorrendje az igények függvényében alakul.
- Jól felszerelt a konyhánk, és ezeket az eszközöket használat közben célszerű bemutatni. Akár aszalás, akár befőzés vagy még pálinkafőzés is lehetséges nálunk. A tervünk, hogy szakembereket hívjunk a bemutatókra, tanfolyamokra. Szóban, illetve a mostani rendezvényen felmérő lapokon keresztül kutatjuk az igényeket és ennek megfelelő ajánlatot készítünk egyeztetve a ház többi programjával. Az már biztos, hogy Márton-napon libaaprólék ételeket készítünk, illetve az adventi időszakban egy teljes karácsonyi menüsor is terítékre kerül. Az alapanyag kiválasztástól az előkészítésen át, a teljes folyamatot meg akarjuk mutatni – mondta Sümeginé Horváth Anita, a ház igazgatója.
- Hogy sikerült a debütálás?
- Nagyon jól, hosszú sorok álltak a dödölléért. Az Andráshidai Gazdaasszonyok hagyományos módon készítették, míg Major Bence juhtúróval kísérve, egy „tekercses” változatott mutatott be. Mindkettő finom volt, más íz élményt adott. Szeretnénk a hagyományos ételek változataira is felhívni a figyelmet. Például ha a prósza kerül szóba, kevesen tudják, hogy van édes, sőt, kelt változata is.
- Nagyon gusztusosak a mai napon készült savanyúságok. Ezeknek mi lesz a sorsa?
- Többek között a Zalaegerszegi Kertbarát Kör tagjai csalamádét készítettek, de káposztasavanyításból és cékla tartósításból is volt bemutató. Ezeket majd az egyes főző tanfolyamokon, bemutatókon fogjuk felhasználni. Addig is a stelázsira kerülnek.
A délelőtt folyamán a programhoz kapcsolódó kézműves foglalkozásokon többek között a stelázsi (befőttek, savanyúságok tárolására használt polc) díszítésére használt csíkokat készíthettek a vendégek, miközben 200 adag dödölle fogyott el a konyhában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen