Vezető hírek
35 éves a vállalkozói érdekképviselet
VOSZ: hűen értékrendjükhöz
Bali Zoltán alpolgármester, Gazsi Attila elnökhelyettes, Balogh Ádám, zalai elnök, dr. Sifter Rózsa főispán és Eppel János elnök
Az Arany Bárány Hotel télikertjében tartott rendezvényen elsőként Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere osztotta meg gondolatait. Kiemelte, az önkormányzat jó kapcsolatot ápol a VOSZ zalai szervezetével, valamint a helyi vállalkozásokkal, akik munkahelyeket biztosítanak, és adóforintjaikkal és beruházásaikkal fontos szerepet töltenek be a város gazdaságának fejlődésében.
Az orosz–ukrán háború elhúzódása és a brüsszeli szankciók az egekbe emelték az energiaárakat és az inflációt is, ami sohasem látott kihívások elé állította a gazdaság szereplőit, mondta dr. Sifter Rózsa főispán. Hangsúlyozta, a kormánynak továbbra is az a célja, hogy a családok és a teljes foglalkoztatás megvédése mellett az ország elkerülje a recessziót, és folytatódjon a növekedés. Ezt segíti a hazai vállalkozásokat érintő újabb intézkedések. Példaként említette, hogy január elsejétől duplájára emelkedett a munkába járás kedvezményes költségtérítése. A rendkívül aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forintnyi juttatásban március 31-ig. A kormány azon is dolgozik, hogy egy számjegyű legyen év végére az infláció.
A VOSZ nem csak Budapesten, de az ország egész területén a legerősebb és a legaktívabb érdekképviselet kíván lenni a munkaadók számára, mondta Eppel János, a VOSZ elnöke. Mint fogalmazott, a szervezet 35 éves múltja, a gazdaságban és a közéletben elért nagyon magas pozíciója erre kötelezi őket. Tevékenységüket a jövőben is eredményesen akarják folytatni, melynek teljesülése érdekében öt évre szóló stratégiai és cselekvési tervet határoztak meg értékrendjükre, tapasztalatukra, tudásukra és kapcsolatrendszerükre alapozva. Kiemelte, céljuk, hogy minden megyében legyen egy komplex szolgáltatást nyújtó VOSZ-iroda, ahol a Széchenyi Kártya hitelek mellett tanácsadást is igénybe vehetnek a már meglévő és a leendő tagjaik. Az irodák fenntartását kétéves működési költségük átvállalásával segítik.
Idén januárban a VOSZ zalai szervezete a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal együttműködve VOSZ-pontot nyitott Keszthelyen, idén pedig Zalaegerszegen kívánnak létesíteni irodát, mondta érdeklődésünkre Balogh Ádám. A több mint 175 tagú zalai szervezet elnöke idei programjaik között megemlítette a január végi Hello 2023! évnyitó rendezvényt, amelyen Geszti Péter előadóművész tartott motivációs előadást. Március elején gazdasági fórumot rendeztek Nagykanizsán, amelyből idén több is lesz, erősítve a párbeszédet a tagság, illetve a hatóságok között. A hagyományokhoz híven októberben rendezik meg a Prima gálát, ahol kiosztják a Prima Primissima Díjakat, valamint az Év Vállalkozója Díjakat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa térenMi történik, ha a hitelező felmondja a szerződést?Forgalomkorlátozás a Petőfi utcábanKülsősárdi vigalomFalugondnoki képzés indultSzabadidőközpontból új hotel nyílt -
rovatunk hírei
Néptáncosok évzárója a Liszt-iskolábanHősök Napja: életüket áldozták, ha úgy hozta a sorsCsaládi Pünkösd és Prószafesztivál egy helyenMűhelymunkák és régiós rajzpályázatMódosul a helyi menetrend ZalaegerszegenSzombaton érkeznek az óriásbábok és a gólyalábasokHogy lehet zöldebb a világunk?Esküt tettek a bírósági ülnökök30 éves a Schneider Electric üzemeÓriási LEGO-fal 36 ezer darabból top 10
Számlaszám a tűzkárosultak megsegítéséreVietnámi nap ZalaegerszegenTour de Hongrie - útlezárások ZalaegerszegenTöltőn hagyott elektromos roller okozta páterdombi tüzetA litográfiáktól a ceruzarajzigHosszú várandósságMi történik, ha a hitelező felmondja a szerződést?Zoób Kati kiállítás a múzeumbanA fotó, mint hiteles történeti forrásMi lesz veled közoktatás?