Vezető hírek
Balaton-parti fúvószene a zalai értékek rangján
Az 1994. évi alapítás óta mintegy 250 gyermek fordult meg a zenekarban a keszthelyi Festetics György Zeneiskola, illetve annak vonyarcvashegyi kihelyezett tagozata tanulóinak köréből. Közülük többen hivatásul választották a muzsikus pályát, dolgoznak zenepedagógusként, játszanak szimfonikus zenekarban, s lett közülük karmester is. Az együttes működésének a vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola ad otthont. A zenekar neve fémjelzi a térségi kapcsolatot, mely a muzsikus ifjak lakóhelye illetve a fellépések színtere tekintetében egyaránt fennáll a környező településekkel.
Működésük háttere elsősorban a szülők, továbbá kiemelten Vonyarcvashegy és Balatongyörök önkormányzata támogatásával biztosított. Versenyeken, fesztiválokon vesznek részt idehaza és külföldön, fellépéseik a baráti kapcsolatok révén szerveződnek. Koncertjeik száma évente átlagosan 50 körüli. Méltán büszkék arra, hogy kezdettől fogva patrónusuk Balázs Árpád, Magyar Örökség Díjas zeneszerző. A színvonal nagy létszámú utánpótlás neveléssel biztosított. A zenekarban 35-40 fő játszik, hasonló létszámú a 10-14 év közti korosztályból álló kiszenekar, tagjai közül többen alkalmanként a nagyobb társaikkal együtt való szerepelésre is lehetőséget kapnak.
A megye értéktárába kerülésük a fennállásuk negyedszázados évfordulója jegyében kapott elismerés. Ugyanakkor kettős jubileumot is ünnepelnek idén, hiszen fellépéseik száma a tavaszig eléri az 1500-at. Évindító koncertjük hagyományosan a farsangi szereplés lesz, melyre február 2-án kerül sor Balatongyörökön a Hotel Panorámában, ahol báli hangulat teremtésében játszák a főszerepet. A rendezvény támogató célú, a zenekar javát szolgálva.
Ezt követően a 25 éves fennállásuk jegyében két ünnepi hangverseny tartását is tervezik: március 16-án a keszthelyi Balaton Színházban adnak születésnapi koncertet. Arra mintegy két órás műsort állítanak össze a CD-lemezeiken is hallható, legnagyobb sikerrel előadott szerzeményekből, melyek interpretálása immáron zalai érékként elismert. Majd családiasabb jellegű körben is visszaemlékeznek a két és fél évtizedre egy áprilisi zenés találkozón, nyilvános hangverseny adásával együtt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Utazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Ivóvízvezetéket újítanak felVasárnap Nemzeti összetartozás napjaÚtburkolati felújítás a Vizslaparki útonBudapestből versenyeztekZalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa téren -
rovatunk hírei
Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napjánKözösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrökDíjeső az évadzárónDomborművel tisztelegtek emléke előttStreet Food Weekend 25 árussalEnergiahatékonyság, alternatív közlekedésBringázZeg! az AlsóerdőreKörnyezetkímélő utazás, élhetőbb városVárosrészi nap BotfánSzületésnap a könyvtár fűszerkertjében top 10
GÖCSEJ ÍZEISzabadtéri Pálos Szentmise - Kőtár avatás - Ásatási bemutatóEnergiahatékonyság, alternatív közlekedésDomborművel tisztelegtek emléke előttStreet Food Weekend 25 árussalDíjeső az évadzárónA majom szeme kötetbemutatóUtazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napjánKözösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrök