Hatvanadik születésnapjára készül Balaton János Poey

  Nemcsak a zenélés, hanem a kenuzás is rock and roll számára

A kerek évforduló kapcsán beszélgettünk Balaton Jánossal zenéről és rock and roll érzésről. Mint mesélte, a zenei pályafutása „hivatalosan” a Blues Experiment együttes 1988-as megalakulásával kezdődött, melyet Kránitz Tóni kezdeményezésére alapítottak. De a zene iránti érdeklődése ennél sokkal korábbra tehető.

- Édesanyám, Szabó Mária alapító tagja volt a Zalai Táncegyüttesnek, így a családba bekerült a zene. Legalábbis annak egyfajta stílusirányzata, de ez meghatározó volt ahhoz, hogy már korán kialakuljon az érdeklődésem iránta – idézte fel a kezdeteket a gitáros. – Az első zenei élményeim emellett a Szabad Európa- és a Luxemburg Rádió által sugárzott rockzenék voltak a ’70-es években. Még óvodás koromból is vannak ehhez kapcsolódó emlékeim. Az általános iskolában aztán már kacérkodtam a zenéléssel, és felső tagozatban néhány barátommal összehoztunk egy csapatot. Ez volt a DDM, vagyis a Dinamikusan Daráló Malom zenekar.

- Mennyire volt zenei képzettségetek ehhez, vagy szó szerint amolyan „darálás” volt, amit műveltetek?

- Nem volt semmilyen képzettségünk. Jómagam nagyjából 4 akkordot tudtam játszani gitáron, anyám konyhaszékein meg lehetett dobolni. De akkor ennyi bőségesen elég volt a jó hangulathoz. Nyilván baráti-, családi környezetben adtuk elő magunkat. Viszont gimnáziumban már csatlakozott egy két komolyabb ember is a csapathoz, akik tényleg tanultak zenélni. Érdekes, de ekkoriban sok más dologgal is foglalkozni kezdtem. Például a kenuzással, versírással, festéssel. Ezek máig hangsúlyosak az életemben. Akkor egy időre el is terelték a figyelmemet a zenéről. Aztán jött a ’80-as évek zeneileg izgalmas időszaka, meg Kránitz Tóni és Angyal „Endzsi” Tibor, akikkel létrehoztuk a már említett Blues Experiment zenekart.

- Azóta több formációban is kipróbáltad magad, főleg gitáron, basszusgitáron, de néha énekelsz is.

- Hat-hét különböző formációnak voltam tagja az elmúlt évtizedekben. Persze a zenéstársak terén sok az átfedés. Együttesekben, vagy akusztikus duókban, triókban is szívesen játszom. 1989-ben jött létre a Hard Rock Café nevű formáció, amit nagyon szerettünk. Ezt szintén Tónival, Endzsivel illetve Andrics „Csucsu” Csabival hoztuk létre. Sokat köszönhettünk az SZMK-ban rockesteket szervező Pirigyi Albert Bercinek, hiszen általa lett közönségünk. 1994-ben pedig Gedeon „Gida” Attilával megalapítottuk a Harlem együttest. Sok helyre eljutottunk vele, többek között Szlovéniába, Ausztriába is, és persze számos hazai buliba, ahol nagyobb bandák előzenekarai lehettünk. Jelenleg Gidával, Horváth „Medve” Péterrel és Nagy „Naró” Róberttel egy „négyesfogatban” játszunk, akusztikus hangszerelésben. Ez a formáció most Harlem Szabad Csapat néven fut.

- Milyen érzésekkel készülsz a 60. születésnapi bulidra?

- Vegyes érzésekkel! Nem gondoltam, hogy megérem ezt a kort. Olyannak tűnik, mint valami káromkodás, mert belül 35 évesnek érzem magam. Mint ha nem is velem történne. Persze nagyon örülök ennek a szülinapi koncertnek, aminek főszervezője szintén Kránitz Tóni. Megpróbálok tisztességesen helytállni, és jó hangulatot teremteni. Fellép a Sahabby Blues Band, a Harlem és a Gida Blues Band is. Gitározni és énekelni is fogok.

- Már volt szó arról, hogy a kenuzás, a versírás és a festés is nagy hangsúlyt kap az életedben. Ezek közül melyikben tudsz leginkább kiteljesedni?

- Úgy érzem, hogy mindegyikben, hiszen valahol az összesnek ugyanaz a mozgatórugója. A kenuzást 1987-ben kezdtük el, és mára egy víziturizmust szervező egyesületté (Odysseys Kenu Club) nőtte ki magát. Nagyon sok csodás folyón megfordultunk az elmúlt évtizedekben: Murán, Dráván, Száván, Dunán, Isonzón sok más helyen. Nekem ez is rock and roll, főleg vadvízen evezni! Hatalmas élmény valamilyen szigeten aludni egy sátorban, vagy csak a csillagos ég alatt. A szabadságélmény ugyanúgy benne van az evezésben is, mint a rockzenében. Sőt, a kenuzás nélkül nincs zene, mert ott minden zene: a víz zenél, a szél zenél, a madarak énekelnek, és egy idő után te is dalra fakadsz. A versírás, festés pedig szintén rokonai a zenének. És ha rossz kedvem van, meg is vigasztalnak. 

- Sosem gondoltál arra, hogy profi zenésszé válj?

- Igazából nem, és az a helyzet, hogy sokszor lusta is voltam gyakorolni. Mindig voltak és vannak profi pillanatok az aktuális zenekarokban, vagy a koncerteken, de alapvetően amatőrök vagyunk. Ezt nem szégyellem, ez a szépsége a dolognak. Nem tudjuk ugyanúgy eljátszani kétszer ugyanazt a számot, de ez nem is baj a rockzenében. Megvan az improvizációnak és ennek a fajta szabadságnak a varázsa. Az viszont fontos, hogy leginkább magyarul adjuk elő a dalokat és magyarul írjam a szövegeket. Próbálkoztam az angollal is, ami nagyon jól hangzik és abszolút a rock meg a blues nyelve, de a belső érzéseimet sokkal jobban ki tudom fejezni az anyanyelvemen.