2018.08.17., péntek - JácintZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Operaénekesnek érik a hangja

2018. május 03. csütörtök, 19:59
Szerző: Bánfi Kati
Fiatal zalaegerszegi énekművész, aki a legkomolyabb zenei stílus felé vette az irányt. Amíg ehhez teljesen megérik a hangja, addig is hallatja azt, több esetben jótékony események kapcsán is. Farkas Alexandrával beszélgettünk.

- Énekművész végzettségem van, s ha majd egy operában egész estét végig énekelek, akkor érzem majd magam operaénekesnek. Ez 25 éves kor után kezdhet szóba jönni, meg kell érni a hangnak erre. 

- Hogyan segíted ezt az érlelődést?

- Koncerteken gyűjtök színpadi rutint, ária- és dalesteken, illetve operett gálákon adok elő főképp olyan művekből részleteket, melyeket talán egyszer teljes szerepként is énekelhetek majd. Valamint tanítással és tanulással. Énektanárnak és tánctanárnak tanulok jelenleg, illetve a zongora tudás mellett elkezdtem a klarinétot is. A hangszeres zene sokat hozzáad a zenei gondolkodáshoz. Zenekarba beülni pedig jó élmény, megtapasztalni azt az egységet és jobban megbecsülni a több órás produkciójukat, amiért csak a koncert végén jár a taps, szemben a szólistákkal. 

- Ritkaság ez a pályaválasztás?

- Jóval kevesebben vagyunk, mint a pop szakmában tevékenykedők, de így is telített a pálya, és sajnos az igény is kisebb a klasszikus zenére. Főleg vidéken. A klasszikus zenészek, és énekesek jelentős része csak a fővárosban tud elhelyezkedni. 

- Kisgyerek korod óta zene közegben élsz. Mikor döntöttél az opera mellett? És mit szólt a család?

- A szüleim a könnyűzenében ismertek, és nem várták el, hogy én is ezen az úton menjek. Szóba sem jött ilyesmi, viszont zenetagozatos általános iskolákba jártam Zalaegerszegen. Majd Szombathelyre a művészeti szakközépiskolába mentem. Itt a klasszikus magán énektanárom nyitott volt minden zenei műfajra, sok mindent ki is próbáltatott velem, pop, jazz, blues, rock. De az utolsó előtti év végén voltam egy versenyen, ahol a zsűriből Leblancz Győző mondta először, hogy ilyen hanggal a klasszikus zenét érdemes megcélozni. Addig nekem ez a műfaj csak a vizsga tételeket jelentette, nem gondoltam irányvonalnak, de itt lett egy fordulópont. Egy évig készültem és sikerült bejutnom a pécsi egyetemre, klasszikus ének szakra. Ez egyben visszaigazolás is volt számomra, hogy erre tovább. 

- Többször lehet hallani a neved operett kapcsán is. Ez nem lenne könnyebb út?

- Az operában nemzetközi szinten több a lehetőség, az operettben inkább Magyarországon. Jelenleg is dolgozom ilyen csapatban, járjuk az országot. Az operettben leginkább azt kedvelem, hogy lehetőség adódik a táncra is, ami a másik kedvenc műfajom és úgy érzem az éneklés áldozatául esett. De a fő tervem, hogy kipróbáljam magam operaénekesként, akár külföldön is. 

- Addig is hallgathat a zalaegerszegi közönség legközelebb május végén egy opera – operett esten, mestereddel, Pitti Katalin Liszt – díjas operaénekessel s mindezet jótékony céllal is.

- Nagyon jó mester és tanítvány viszonyunk van, ezért kértem fel a közös koncertre Pitti Katalint. Technikailag és emberileg nagyon sokat tudok tőle tanulni a pálya szép és nehéz oldaláról. A másik mesterem, Nádor Magda egyik tanítványa, Miroslav Sykora jön tenoristaként énekelni az én szopránom mellé. A bevétel egy részét pedig a hangversenyterem hangszer felújítására ajánljuk fel, segítve ezzel a művésztársak koncert körülményeit.

- Zenei kedvenceid?

- Puccini és Verdi zenéje áll legközelebb a karakteremhez, bár Mozart műveiből nagyon sokat lehet tanulni és fejlődni. 

- Legnagyobb sikered eddig?

- Tavaly Pécsen a Carmina Burana – ban kértek fel szoprán szólistának. Erre nagyon büszke vagyok, hiszen ez egy nagy zenekari, több száz fős kórussal megszólaló mű. Dr. Lackner Tamás a Művészeti Kar Dékánja, dirigens kért fel a szerepre, amire alaposan fel kellett készülni, mivel nagyon magas hangokat is követel a mű. A háromvonalas dé-nek minden nap bent kellett lennie a torkomban és ez valóban nagy kihívás, még érett művészeknek is. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK