Vezető hírek
A színek felszabadítása
A seregszemlét a magyar kultúra napjához kapcsolódva rendezik meg kétévente; a tárlatnak ezúttal is a Városi Hangverseny –és Kiállítóterem ad otthont. A résztvevőket Gecse Péter alpolgármester köszöntötte, felhívva a figyelmet a városban zajló aktív és sokszínű kulturális életre.
Ötödik alkalommal nyílt meg a Szalon
Nemes László díjazott alkotása
A kiállítást Tóth Csaba festőművész, egyetemi docens, a műveket elbíráló zsűri egyik tagja nyitotta meg. Mint mondta: a zalai művészet mindig a magyar művészet élvonalába tartozott, hiszen sok neves alkotó született itt, vagy kezdte pályáját a megyében. A festőművész szerint a rendszerváltozás óta rengeteg változás történt a művészeti életben, egy nemzedék már elment, a 20-as, 30-as években született korosztályból már csak néhányan élnek és sajnos fogyatkozik az 1940-60-as évek művészgenerációja is.
Mindeközben felnőtt egy új korosztály, akik máshogy látják a világot és merőben más művészeti felfogásban dolgoznak. A hagyományokat leginkább azok követik, akik plasztikával foglalkoznak (Farkas Ferenc, Szabolcs Péter és Németh János munkásságát említette). A festők – főleg a fiatalabbak – inkább tudományos alapon közelítenek a témákhoz; mintha a felületek kimeríthetetlen kutatása történne alkotás közben. És ők azok, akik felszabadítják a színeket is.
Tóth Csaba a tárlatnyitón
Tóth Csaba a tárlaton szereplő összes alkotóról szólt néhány szót. Kiemelte többek között Tóth Norbert különleges, rágógumipapírokra festett képeit. Kiss Ágnes Katinkát a legfestőibb alkotónak nevezte, s a színek brutalitásáról beszélt munkáival kapcsolatban. Az egyik legnagyobb meglepetés pedig Pál Katja újkonstruktivizmusa volt számára. A geometrikus alkotásokról elmondta: a művész a stílus magas szintű képviselője, olyannyira, hogy még Európában is ritkaságnak számítanak festményei.
A háromtagú zsűri (Tóth Csaba, valamint Novotny Tihamér és dr. Szepes Hédi művészettörténészek) döntése alapján az idei Szalon-díjas Nemes László festőművész lett, aki 21. századi átváltozások című alkotásáért vehette át az elismerést.
A kiállítás február 17-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen