Vezető hírek
GébArt: a sokszínűség teljessége
Borbély Károly (Ravazd), Irene Rung (Németország), Olajos György (Budapest), Pataki Tibor (Budapest) és a zalaegerszegi alkotókat képviselő Nagy Szilvia idén egy különös téma mentén dolgozott. A „Vagyok, ami vagyok, maga a zárt és végtelen, a tele és az üres, a kezdet és a vég - a Teljesség” jelmondat számtalan kísérletre és stílusbéli sokszínűségre adott lehetőséget. Mindez az itt készült műveken is jól megfigyelhető.
Művésztelep- és cikluszáró kiállítás
A művésztelep zárása ebben az esztendőben különös hangsúlyt kapott, hiszen egy korszakzárásról is beszélhetünk; a tábort vezető Budaházi Tibor ötéves ciklusa fejeződött be az idei programmal. Ennek apropóján egy összegző – az elmúlt évek anyagát bemutató – kiállítás nyílt a minap a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
Huszonöt alkotó több mint félszáz műve látható
A GébArt 2015-2019 című képzőművészeti tárlaton huszonöt alkotó több mint félszáz műve látható augusztus végéig. A kiállítást dr. Vadvári Tibor alpolgármester köszöntője után Horváth M. Zoltán képzőművész nyitotta meg. Többek között elhangzott: az 1992 óta működő, Skrabut Éva kezdeményezésére létrejött gébárti alkotótábor célja semmit sem változott az elmúlt évtizedek alatt. Találkozási pont maradt a különféle stílust és műfajt képviselő hazai, európai, sőt Európán túli alkotók számára.
Műfaji és stílusbéli sokszínűség
Az itt készült művek pedig gyarapítják Zalaegerszeg képzőművészeti gyűjteményét. Annál is inkább, mert eddig 22 ország 150 művésze fordult meg a tó partján. A szervezők pedig mindig fontosnak érezték, hogy a meghívottakon túl zalaegerszegi alkotók is részt vegyenek a munkában. Így volt ez az elmúlt öt évben is. Az alkotótelepet vezető Budaházi Tiboron kívül Frimmel Gyula grafikus, Horváth László szobrászművész, Szényi Zoltán festőművész, Tánczos György festőművész és Nagy Szilvia képzőművész is a tábor „lakója” volt. A mostani tárlaton az ő „gébárti alkotásaikat” is megtekinthetjük.
Horváth M. Zoltán úgy látja, hogy a kortárs képzőművészet törekvéseit jól reprezentálja az elmúlt öt esztendő anyaga. A zalaegerszegi művésztelep pedig attól különleges, hogy nem egy adott műfajra épül, hanem mindig az aktuális (3-5 évente cserélődő) művészeti vezetők határozzák meg a tematikát. Sőt, a műfajt is, hiszen 1992 óta volt itt már szobrászati, kerámiaművészeti, továbbá festészeti/grafikai alkotótábor is.
Dr. Vadvári Tibor, Prokné Tirner Gyöngyi és Horváth M. Zoltán a tárlatnyitón
Az elmúlt öt évhez hasonlóan a következő három év is főleg a festészetről szól majd, hiszen mint azt Prokné Tirner Gyöngyi művészeti titkár bejelentette: a következő hároméves ciklus szakmai vezetője épp Horváth M. Zoltán lesz, aki korábban már vezetett itt művésztelepet. 2022-ben – vagyis a harmincadik évfordulón – pedig szeretnének egy nagyszabású szimpóziummal ünnepelni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik