Vezető hírek
Keresztény szimbolika, kortárs művek
A Budaházi Tibor és Horváth László alkotásaiból rendezett tárlat nyitóünnepségén mondott köszöntőjében Havasi Bálint, a házigazda intézmény igazgatója kiemelte: Kostyál László művészettörténész ötletét felkarolva egy izgalmas őszi bemutatót sikerült életre hívni.
Zalaegerszegi alkotók a Balatoni Múzeumban
Kostyál László főmuzeológus a tárlatot megnyitva arról is beszélt, hogy egy olyan egyszerűségre törekvő festő és szobrász vállalta a közös megnyilvánulást, akiknek művészi gondolkodása meglehetősen közel áll egymáshoz. Mindketten mai képzőművészetünk idősebb nemzedékéhez, emellett pedig azon szakrális vonulatához tartoznak, amely képes keresztény elkötelezettségét a kortárs művészet mélyreható jelkép -és eszköztárával kifejezni. Alkotásaikon a filozofáló attitűdöt sejtető krisztológiai tartalom nem narratív módon jelenik meg, hanem különös hangsúllyal jelentkező, elvont, szimbolikus jelek, utalások (kereszt, kör, háromszög, kéz, rács, fény) formájában. A kreativitást használó Budaházi festményeinek egy részén, a múltba, illetve a túlvilágba tekintés megjelenítése céljából, közvetlen esztétikai szerephez jut a kézírás, mint az emberi gondolatok kifejezője. A pecséthengerek segítségével multiplikált, sematikus figurák felsorakoztatása révén hozza közelebb a filozofáló ikonok világát.
Horváth László szobrászművész is a primer látványtól elszakadó, szubjektívabb interpretációs mezőben mozogva alkot, nonfiguratív, konstruktív, a fémművesség csúcsát megjelenítő szobrokat. Művein nem látunk figurát, legfeljebb csak egy mutogató, vidám, vagy görcsbe rándult kezet, amely emlékezik, ha kell ’56-ra, ha kell egy elhunyt festő barátra. Horváth előszeretettel kölcsönöz kisplasztikáinak rozsdás, ásatag – az alóla itt-ott előtűnő krómacél csillogásával élesen polemizáló – felületet. A művészek egymásra is reflektáló alkotásaikkal hitet tesznek amellett, hogy a két évezredes kereszténység örök érvényű mondanivalója a mai kor embere számára a kortárs művészet nyelvén is releváns módon közvetíthető. Az örökérvényű tartalmak és értékek világa –szerintük – a modern művészet formanyelvét használva is időtálló.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen