Vezető hírek
Lift-pánik a festészet eszközeivel
A fiatal alkotó témaválasztása nagyon is személyes élményekhez köthető, hiszen egyszer beszorult egy pesti bérház felvonójába, ami cseppet sem volt kellemes élmény számára. Utána sokáig kerülte is a lifteket. Ugyanakkor erős vágyat érzett arra is, hogy legyőzze ezt a félelmet; vagyis, hogy megküzdjön valahogy a liftben (vagy inkább a saját képzeletében) lévő démonokkal, rossz szellemekkel, furcsa lényekkel.
Félelmek és feloldások a Balatoni Múzeumban
Egy festőművész pedig mi mást is tehet, minthogy tanulmányozni kezdi félelme tárgyát, majd vászonra viszi érzéseit egy különös perspektíván keresztül. Így született meg az elmúlt két évben az Általános félelmek – Beszorulástól a kibontakozásig című képsorozat, melynek egyes darabjait nézve talán az is kap némi ízelítőt a pánik valóságáról, aki soha nem élt át ilyesmit. Titokzatos liftajtók, gonosz, fenyegető hívógombok, fura fények és árnyékok az üveg mögött, megnyúlt, vagy épp zsugorított terek, lebegő bútorok és a lassan elmosódó, széteső világ…
A kiállítást a művész barátja, Berki Nóra test- és lélekgyógyász, art coach ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta: a félelmek és azok feloldása látható Xénia képein, és ez utóbbi nagyon fontos elem. Rossz és negatív események ugyanis mindenkivel történnek, azonban jó, ha ezekkel egy idő után olyan viszonyba kerülünk, ami már nem bántó, nyomasztó. Első körben próbáljunk megbarátkozni a félelem tárgyával, vagy a pánikot kiváltó helyzetekkel, utána jöhet a feloldás. Érzéseink megformálása, lerajzolása a pszichológiai terápiák része is. Lélekgyógyászként, coachként azt tapasztalja, sokszor nagyon nehéz rávenni a pácienseket arra, hogy rajzoljanak, hogy vessék valamilyen formában papírra mindazt, ami a bensőjükben van.
Persze egy képzőművésznek talán könnyebb a dolga e terén, pláne, ha még továbbképzésre is van lehetősége. Tóth Xénia a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója 2016 óta, ám tavaly a nünbergi egyetem ösztöndíjasa lett, ahol szabadfestészetet tanul. Elmondása szerint a németországi iskola újabb inspirációt adott ahhoz, hogy tovább bontsa a tereket; nem mindennapi nézőpontok felé irányítva a befogadók figyelmét.
A tárlaton nemcsak olajfestmények, hanem videomunkák is láthatók, melyek szintén szorongásainkkal szembesítenek, ám az önismeret, öngyűlölet, önszeretet; vagyis az önmagunkkal vívott örök harc is megmutatkozik bennük.
Tóth Xénia kiállítása a Fiatal Balatoni Alkotók sorozat részeként nyílt meg. Mint azt Havasi Bálint múzeumigazgató elmondta: minden év elején igyekeznek bemutatni egy-egy Keszthelyhez kötődő ifjú tehetséget, akik saját szülővárosukban, vagy korábbi lakóhelyükön kevéssé ismertek.
A megnyitón a képzőművész kistestvére, Tóth Abigél mondott verset, az eseményt pedig Jónás Leonard zongorajátéka színesítette. A tárlat április 11-ig látogatható a Balatoni Múzeum aulájában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Versenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónál