Vezető hírek
Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkút
A betonból feltörő tulipán
Szabolcs Péter a díszkút létrehozásának körülményeiről korábban azt mesélte lapunknak, hogy egy országos, többfunkciós pályázatot írtak ki a centrális tér, és benne egy kút kialakítására. Előzménye az volt, hogy elkészült a Csipkeház Vadász György tervei alapján, majd Kustos Lajos tanácselnök közreműködésével született meg a '70-es évek végén az a koncepció, hogy épüljön egy belvárosi tér, ahol ünnepségeket, rendezvényeket lehet tartani. Pelényi Gyula építésszel közreműködve Szabolcs Péternek az az ötlete támadt, hogy a lebetonozott térre létesüljön egy olyan absztrakció, mely a felszakadt betonból kinyíló tulipánt szimbolizálja. Mondván, a természet mindig utat tör magának. Az alkotópárosnak ihletet adott az is, hogy a népi dísztárgyakon gyakori motívum volt a tulipán.
A szökőkút napjainkban
Az itt élők gyorsan befogadták és megszerették a Dísz teret és rajta a tulipános kutat, hiszen egyszerű, világos szimbólum, amihez lehet kötődni. A szobrászművész úgy emlékezett, hogy az avató, ami a centenáriumi ünnepségsorozat nyitánya is volt, egy nagy népünnepély lett. A hangulatot fokozta, hogy a kútban eredetileg színes reflektorok voltak, amik változtatták a színüket. Ezenkívül halk komolyzene is szólt a téren.
Dísz 2014 februárjában, a felújítás előtt
A Dísz tér azóta sokat változott, legutóbb 2014-ben alakult át gyökeresen: a "Komplex belváros-rehabilitációs program" keretében megújult a szökőkút és a tér teljes burkolata, valamint új elemekkel is bővült. Vendéglátóhely, információs pont és jegyiroda létesült, ezenkívül két pergolát (árnyékolót) építettek. Közülük az egyiket egy évvel később elbontotta az új városvezetés. A térre két új szobor (Zalai nemes - Farkas Ferenc alkotása és Sakkozók - Szabolcs Péter alkotása) is került az elmúlt időszakban. 2014-ben sok vitát váltott ki a Dísz tér (Európa tér felőli oldalán álló) platánfáinak kivágása, melyek helyén most rendezvénytér, télen pedig jégpálya található. Bár fásítás, virágosítás történt a téren és a szökőkút körül, sokan máig keveslik az árnyékot adó fák, növények számát.
A felújított Dísz tér 2014-ben (bal alsó sarokban a még meglévő árnyékolóval)
A szökőkút gyorsan a város jelképe lett, egy plakettre is rákerült
Ritkábban esik szó arról, hogy 1985-ben, a már említett centenáriumi ünnepségsorozatra Szabolcs Péterrel egy emlékplakettet is készíttetett a városvezetés, amely már a település új jelképét, vagyis a tulipános szökőkutat ábrázolta. 2023-ban a Göcseji Múzeum "Hónap műtárgya" sorozatának keretében a polgármesteri hivatal vitrinjében megtekinthető volt a díszkutat ábrázoló emlékplakettnek az a példánya, melyet dr. Kustos Lajos, Zalaegerszeg tanácselnöke kapott ajándékba.
A Dísz tér 2016-ban, a Kossuth utcai pergola elbontása után
A leírás szerint „a város fejlődésének önzetlen támogatásáért, anyagi és szellemi gyarapításáért, a pátria iránti ragaszkodás oly sok megnyilvánulásáért” vehette át az első "tulipános" plakettek egyikét. 1985-ben, a szóban forgó 100. évfordulóra egyébként arany, ezüst és bronz éremsorozat is készült, mely szintén megtalálható a volt tanácselnök hagyatékában.
A szökőkutat ábrázoló plakett 1985-ből (Forrás: Göcseji Múzeum)
A tulipános díszkút pedig azóta is sokak kedvence és Zalaegerszeg egyik szimbóluma.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között