Vezető hírek
Átépül Zalaegerszegen a Kosztolányi úti gyalogos aluljáró
Hogy könnyebb legyen babakocsival közlekedni, rámpasáv is épül
Gecse Péter alpolgármester, a páterdombi városrész önkormányzati képviselője szerkesztőségünk érdeklődésére elmondta: a Kosztolányi utcában zajló út- és közműépítési munkák érintik a Páterdombot a belvárossal összekötő gyalogos aluljáró nyugati oldali lépcsőfeljáróját. Ezért szükséges azt átépíteni, párhuzamosan a tervezett útszélesítéssel és gyalogjárdával. Az új járdaburkolat alá közművezetékek, földkábelek kerültek. A bontási munkákat megelőzően a kiviteli tervdokumentáció részeként talajmechanikai fúrások (6 méter mélységben) készültek a helyszínen, illetve az aluljáró nyugati oldalán szennyvízcsatorna-kiváltási munkák zajlottak.
Egy nagyon speciális, összetett munkáról van szó - hangsúlyozta az alpolgármester - hiszen az építkezés elindításához számos hatósági, illetve MÁV-engedélyre volt szükség. Ezek beszerzése hosszabb időt vett igénybe. Maga a kivitelezés is rendkívül bonyolult és összetett. A lépcsőkar építése csak folyamatos víztelenítés mellett történhet, ehhez szádfalakkal körbezárt munkaterületet kellett kialakítani.
Az új lépcsőkar vasbeton szerkezettel készül, hossza a tengelyben közel 14 méter, mely követi a felszínen épülő burkolatszél vonalvezetését. A nyitott keret falai közötti szabad nyílás 3 méter. A lépcső fellépők 13 centiméter magasak, a belépők pedig 35 centiméter szélesek lesznek. A babakocsival történő közlekedés könnyítése érdekében rámpasáv épül. A lépcsők mindkét oldalán acélkorlátok készülnek tűzihorgonyzott kivitelben.
Gecse Péter hozzátette: az önkormányzat folyamatosan egyeztet a kivitelezővel és nyomon követi a beruházást, hogy az aluljárót az arra közlekedők minél előbb birtokba vehessék. A kivitelező tájékoztatása szerint még az idei évben befejezik a munkálatokat, remélhetőleg az időjárás nem szól közbe.
Az alpolgármester arról is tájékoztatott, hogy önkormányzati forrásból jelenleg zajlik az aluljáró közelében lévő, Radnóti utcai óvoda környezetében a járdakapcsolatok átépítése, és a forgalomcsillapítás megteremtése. A beruházás célja, hogy a jövőben az intézmény körül biztonságosabb legyen a közlekedés.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen