Vezető hírek
Belülről is megújult a nővérszálló
A minőségi szálláshelyet biztosít a kórház dolgozói számára
Balaicz Zoltán, dr. Gasztonyi Beáta és Vigh László a nővérszálló egyik konyhájában
Dr. med. habil Gasztonyi Beáta PhD, a kórház főigazgatója elmondta, 2017-ben a homlokzat megújításával, a nyílászárók cseréjével és az erkélyek beépítésével szép külsőt kapott az épület. Az energiahatékonyság javítására napelem-rendszert valamint napkollektorokat is elhelyeztek. A második ütemben vált teljes körűvé az épületegyüttes megújítása, amit EFOP-pályázati forrásból az Országos Kórházi Főigazgatóság hajtott végre. Felújították a gyermek- és ifjúsági pszichiátriai szakrendeléseket, ami 310 négyzetméteren 112 millió forintból történt meg 2021 nyarára. A pszichiátriai és addiktológiai gondozó korszerűsítése néhány hónapja fejeződött be 163 millió forintból, ami 340 négyzetmétert érintett.
Záró beruházásként készült el az orvos- és nővérszálló belső rekonstrukciója több mint 3200 négyzetméteren bruttó 613 millió forintból. A 100 férőhelyes négyemeletes épület szobái eltérő komfortfokozatúak. Vannak egyágyasak, valamint kétszobásak, amelyek folyosóval és vizesblokkal is rendelkeznek. Az új bútorzat a későbbiekben érkezik meg, ám több szobát ideiglenesen bebútoroztak a beköltözés érdekében. A lakók kényelmét jól felszerelt konyhák, mosókonyhák, közösségi helyiség és konditerem szolgálja. A szállót elsősorban a kórház orvosai, nővérei illetve külső szakemberek vehetik igénybe. Vendégszobát tudnak biztosítani a hozzátartozóknak is, akiknek családtagjait kezelik a kórházban. A kórház főigazgatója végezetül köszönetét fejezte ki a város vezetésének, hogy a felújítás ideje alatt dolgozóik az önkormányzat munkáshoteljében lakhattak.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt emelte, hogy 2010 óta 9,5 milliárd forint érkezett a zalaegerszegi kórházba, melyből többek között a szívcentrum épült meg. Az egészségügy fejlesztését mindazonáltal folytatni kell. Az orvos- és nővérszálló felújítása is azért valósult meg, mert fontos, hogy az ide érkező szakembereknek biztosított legyen a lakhatása.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere azt mondta, a felújítás idejére szívesen bocsátották rendelkezésre a munkáshotelt a kórház számára. A város más módon is segít. A közelmúltban önkormányzati szakemberlakásokba költözhettek a kórházban munkát vállaló orvosok, akiknek elektromos autókat is átadtak. Mint fogalmazott, a belvárosban és a Kossuth Lajos utcában sorra újulnak meg a középületek, ezért az orvos- és nővérszálló teljes körű rekonstrukciója a városkép szempontjából is jelentőséggel bír.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik