Vezető hírek
Felújított úton, biztonságban
Az ünnepélyes átadáson Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt emelte ki, hogy a 850 lakosú községben közel annyian dolgoznak, mint a lakosság lélekszáma. Csak a két legnagyobb cég több mint 700 embert foglalkoztat, nem beszélve a kisebb vállalkozásokról és az önkormányzatról. A viszonylag sűrű forgalmú, mintegy két kilométeres szakasz teljes rekonstrukciója a közlekedés biztonságának megteremtése miatt volt fontos.
Vigh László, Czupi Magdolna és Mórocz József
Czupi Magdolna, Csesztreg polgármestere köszönetét kifejezve azt mondta, ilyen jelentős nagyságrendű beruházás még nem valósult meg a községben. Ha ehhez hozzájön még az ipari parkkal szembeni buszforduló megépítése idén, akkor már közel 700 millió forintos fejlesztésről beszélhetnek. Ennek területét az önkormányzat vásárolta meg, amit átadott az államnak, illetve a buszforduló terveit is a község készíttette el. Az mostani beruházással a buszforduló két csatlakozása elkészült a felújított útra. Minderre azért van szükség, mert a dolgozókat öt autóbusz szállítja műszakonként az ipari parkba. Az itt telephellyel rendelkező két nagy vállalkozás saját költségen 150 személyautó befogadására alkalmas parkolót építtet ki a leendő buszforduló mögötti területen. A polgármester szintén kiemelte, hogy az út rekonstrukciója a biztonságos közlekedést segíti nemcsak a dolgozók, hanem a falu lakói számára. A községben az oktatási intézmények, a posta, a polgármesteri hivatal a központban találhatóak, így ezen az útvonalon sokan közlekednek.
A közel 600 millió forintos beruházás során kétrétegű aszfaltfelületet kapott az átkelési szakasz, ami mellett zárt csapadékvíz-elvezetést is kiépítettek, beszélt a részletekről Mórocz József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala megyei igazgatója. Mint mondta, ezzel megteremtették annak lehetőségét, hogy a későbbiekben járda és kerékpárút létesülhessen ezen a felületen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon