Vezető hírek
Közmű- és útfejlesztés a zalaegerszegi Mikes utcában
Tavaszra egy komplex felújítás ér véget
Az alpolgármester elmondta: egy komplex fejlesztés zajlik a Mikes utca – Platán sor – Arany János utca által határolt területen. A több ütemben megvalósuló beruházáshoz európai uniós forrást (KEHOP pályázat) és állami támogatást is nyert a város, de az önkormányzat a saját keretéből is támogatja a fejlesztést.
A belváros Landorhegy felé vezető, zöld lakóövezetéről van szó, melynek a közművei az 1960-as években épültek ki, és mára rossz állapotba kerültek. A KEHOP-projekt segítségével 2023-ban elkészült a Jókai- és Arany János utcák szennyvízcsatorna-rekonstrukciójának 3. üteme, mely a Mikes utca 4-6. számú házak környezetét is érintette. Ha már megvalósult a szennyvíz-beruházás, a városvezetés a többi közművet is megújította, így vízvezeték- és gázvezeték fejlesztés is történt a környéken – tette hozzá Bali Zoltán.
Jelenleg a közműépítési- és útfelújítási munkák folynak a Kovács Károly Városépítő Program keretében. Megújul a teljes pályaszerkezet és az útburkolat. Ha lassan is, de most tavaszra a teljes munkálatok végére érnek. Az itt lakók türelmét és pozitív hozzáállását pedig külön köszöni a város – fogalmazott az alpolgármester.
A sajtóbejáráson Szak Tibor elmondta: a Mikes utca lakótömbben a közel hatvan éves vízvezeték-hálózatot újították meg. Mintegy 110 folyóméter hosszúságban váltották ki a régi csővezetéket. Ezután kezdődtek el az útépítési munkák, melynek során az érintett társasházak előtt 145 folyóméter hosszúságban és 3 méter szélességben újul meg az útburkolat. A csapadékvíz hatékony elvezetése érdekében pedig új K szegélyt és süllyesztett szegélyt építenek. Majd a társasházakhoz bevezető járdák is aszfaltos burkolatot kapnak.
A munkálatok teljes költsége bruttó 33 millió forint. Ha az időjárás nem szól közbe, akkor a szakemberek március elejére végeznek a kivitelezéssel.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen