Vezető hírek
Munkácsy emléktáblát avattak
A volt Zóna épületét díszíti
A gránittáblára helyezett bronz domborművet Szabolcs Péter szobrászművész készítette. Dr. Gyimesi Endre, a közalapítvány elnöke az avatáson elmondta: 2019-ben, Munkácsy születésének 175. évfordulóján fogalmazódott meg az emléktábla elhelyezésének a gondolata, ám a pandémia kissé lelassította az eseményeket. Végül elkészülhetett az alkotás, melyet a volt Zóna épületének falára helyeztek ki. Mivel a ház ma kormányablakként funkcionál, a Zala Megyei Kormányhivatal közreműködésére is szükség volt, hogy a helyére kerülhessen a műalkotás.
Az elnök a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány célkitűzéseit felidézve úgy fogalmazott: 27 éve működik a szervezet, és a kezdetek óta azon fáradoznak, hogy a város és az ország jeles történelmi eseményeinek és személyiségeinek emléket állítsanak. Gondozásukban jelenik meg a Zalaegerszegi Füzetek helytörténeti kiadványsorozat, melynek eddig 17 kötete látott napvilágot. 2005-ben pedig elindult az utcanévtábla program, aminek keretében emléktáblákat helyeznek ki olyan utcákra, melyek a város vagy az ország egy-egy híres szülöttéről kapták a nevüket. Eddig huszonhárom ilyen alkotást avattak fel. A domborművek elkészítésére Béres János, Farkas Ferenc és Szabolcs Péter szobrászművészek kapnak megbízást.
Most az ország egyik legkedveltebb festőművésze, az emberábrázolás nagymestere, Munkácsy Mihály előtt tisztelegnek a róla elnevezett utcában, mely 1903 óta viseli a művész nevét. Gyimesi Endre szólt a festőművész gazdag, ám sajnálatosan rövid életpályájáról is (mindössze 56 évet élt). Mint mondta, Munkácsy ugyan sosem járt Zala megyében, mégis nagy tisztelet övezi itt, jól jelzi ezt az is, hogy már halála után három évvel – ráadásul az országban először – utcát neveztek el róla.
Az avatáson dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott hozzátette: örülnek, hogy a helyi védettség alatt álló, és immár szépen felújított volt Zóna étterem falára, vagyis a második zalaegerszegi kormányablak épületére kerülhetett ki az alkotás. Munkácsy alakja és munkássága örök példa a ma emberének, reméli, hogy a járókelők is szívesen fogadják a domborművet ebben az esztétikus környezetben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak