Vezető hírek
Útmenti keresztek mentén túráztak Csácsban
A tájékozódást segítették az útszéli keresztek
És bár a szezonja lemenőben van, még egy kis medvehagyma gyűjtésre is volt mód. Az út menti határoknál állított kő, vagy fa, vagy pléh/bádogkereszt szerepe a tájékozódás segítése volt, a földrajzi tájegységek kezdetének/végének jelölésével. Falu, tanya, mező, szántó, birtok hattárjelzője lehetett. Ma már az ősi településhatárok emlékét őrző jelek.
Átvitt értelemben a lelki eligazodást is segíti. A hegy vagy domb teteji kereszthez való eljutás transzcendens élmény is, ezért egy imára vagy keresztvetésre késztet. A keresztállítás a XVIII. században lett gyakori, leginkább nem az egyház, hanem magánszemélyek által. A kereszteknek asszonyok, lányok viselték/viselik gondját. Friss virággal, koszorúval, gyertyagyújtással, közös imával. A búcsújáró útvonalakon különösen – tudhatjuk meg a Magyar Katolikus Lexikonból.
A fent nevezett túra a Domb utca lábánál álló pléh keresztnél kezdődött. Az útszéli kereszteket fogadalomból, hálaadásként vagy tragédia helyszínének megjelöléseként helyezték el, mondta Tuboly Andrea, miközben megemlítette, 1484-ből való az ország első keresztje (Pék-kereszt), Sopron környékéről. Herkliné pedig beszámolt a 10 éve indult programról, melyben Csács, Andráshida és Botfa közösen vesz részt és vállalják a helyi keresztek felújítását, hogy megőrizzék az utókornak. Ebben a sorban az első volt a jelen pléh kereszt, és a munkához nem volt könnyű szakembert találni.
Miközben a csoport a Gothard János emlékére állítatott Csácsi-hegyi kereszt felé vette az irányt, szóba került a helyi természeti táj szépsége és adottságai, panorámája, melyek miatt népszerű lakhely. És mint egykoron, még őrzi a város „zöldséges kertje” titulust is. Kiemelt határa a Válicka-patak, mely nemcsak Zalaegerszegtől, hanem a Göcseji tájegységtől is elválasztja, ahogy a szombathelyi és veszprémi egyházmegye esetében is vízválasztó.
A Gothard János emlékére felesége, Simonfy Borbála által állítatott lant alakú kereszt országosan védett. A közel 200 éves jelkép nagyon szép állapotban emlékeztet az egykor itt élt, sok megpróbáltatáson átesett családra, akik többek között a városban működő katolikus alap kezelői voltak. A kereszt két oldalán egykor állt szobrokhoz nem volt ilyen kegyes az idő, már csak talapzatuk látható.
A túra legmagasabb pontja a Csácsi-hegyi kápolna volt, majd lefelé vezetett az út, érintve a Mária-kutat és a Horhosok útját, mely a város első hivatalos turista útvonalaként ismert.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon