Vezető hírek
Zajlik a Hotel Balaton átalakítása
Az épület múltjáról elhangzott: 1981-ben nyitott meg a Hotel Balaton, a Pannonia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat 37. szállodájaként. A terveket akkor Baránka József építész készítette. A hotel 1985-86-ban egy társalgóval, 2000-ben pedig egy konferenciateremmel bővült, és az éttermi rész is megújult. A szálló mögött 2004-ben felépült Gyémántház alsó pincéjében létrejött a Semira élményfürdő, mely összeköttetésben állt a hotellel, így az tulajdonképpen egy wellness-részleggel is gazdagodott. 2010-ben a szálloda gazdasági okok miatt bezárt, az épület pedig a felszámolást követően banki tulajdonba került. Egészen 2017-ig, amikor egy kínai befektetői csoport megvásárolta az épületet. (Akiknek képviseletébe Wei WeiQiang vett részt a sajtóbejáráson.)
Kínai befektetők vásárolták meg az épületet
Vigh László, Balaicz Zoltán, Wei WeiQiang és Czigány István a sajtóbejáráson
Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a hotel soha nem volt sem tanácsi, sem önkormányzati tulajdonban, a város számára mégis fontos. Hogy most egy befektetőcsoport fantáziát látott benne és megvásárolta, azt jelzi, hogy pozitív gazdasági folyamatok indultak el Zalaegerszegen. Az 1 milliárd forintos fejlesztéssel (mely 100 százalékban magántőke) egy olyan négycsillagos, 64 szobás, modern szálloda létesül a megyeszékhelyen, amire méltán lehetünk büszkék.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos ehhez hozzátette: ha szálló megnyit, nem lesz többé probléma, hogy egy-egy 200-300 fős konferencia rendezésekor hová szállásoljuk el a városba érkező vendégeket. Annál is inkább, mert a most készülő járműipari tesztpálya és annak működtetése számos ilyen rendezvényt von majd maga után. Az új hotel nemcsak konferencia-, hanem tranzitszállóként is funkcionálhat, sőt a Semira fürdő megnyitásával a wellness-turizmus igényeit is kielégítheti.
Willis Hotel névre keresztelik
Az épület átalakításáról a tervezőiroda vezetője, Czigány István építész szólt. Mint mondta: az új tervekkel a mai igényeknek megfelelően formálták át az épületet, a Baránka József által készített eredeti formavilágot azonban megtartották. A legszembetűnőbb változás talán az, hogy beépítették az erkélyeket, ezáltal nyugodtabbá válik az épület tömege, valamint nagyobb méretű szobákat tudnak kialakítani. A korábbi erkélyeket parapet üveggel borítják be, ami által egy összefüggő, tükröződő felület jön létre, illeszkedve a környező épületekhez. Ezzel a letisztultsággal hangsúlyosabbá válik az épület ívelt formája. A szállodához szervesen kapcsolódó wellness-részlegről elmondta: a László Ildikó építész tervei alapján 2004-ben létesült fürdő nagyon jó állapotban vészelte át a hotel bezárását követő éveket. Így itt csak kisebb karbantartási, javítási munkákra lesz szükség a nyitás előtt; teljesen megőrizve az eredeti törökfürdő-dizájnt.
Wellness-részleg is kapcsolódik a megújult szállodához
Az eseményen részt vett Böjte Sándor, a belvárosi körzet önkormányzati képviselője is, aki örömét fejezte ki a fejlesztés iránt. Mint mondta: az elmúlt években nagyon sok panasz érkezett a szállodaépület leromlott állapota miatt. Hol a galambokkal, hol az illegális lakókkal volt probléma és a városképet is rontotta a használaton kívüli hotel látványa. A befektetőknek köszönhetően ezek a gondok megszűnnek.
Az erkélyeket beépítették, helyükre parapet üveg került
A tervek szerint a szálloda – Willis Hotel néven – ősszel nyitja meg kapuit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológus