Vezető hírek
Kiadvány Zala megye polgári kori egyesületeiről
A Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Nemzeti Levéltár együttműködéséből adatbázis is született
A zalai egyesületek múltját feldolgozó kiadványt és a projekthez kapcsolódó adatbázist kedden mutatták be egy sajtónyilvános eseményen az MNL Zala Vármegyei Levéltárában. Dr. Káli Csaba igazgató felvezető előadásában a levéltárak szerteágazó feladatköreit ismertette a hallgatósággal. Majd a 19-20. századi egyesületeket összesítő kiadványról elmondta: 19 megyében jelent meg a Polgári kori egyesületek című kötet, mely mindenhol a helyi egyletekről ad informatív tájékoztatást, emellett egy országos adatbázis is készült.
Farkas Ildikó, Tóth Renáta és Káli Csaba
A kutatómunkát a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai végezték el, a helyi levéltárak segítséget nyújtottak a partnerintézetnek. Beszélt arról is, hogy a zalai levéltárban hogyan történik az egyesületi iratok őrzése és hogyan kutathatók a dokumentumok. Hozzátette: a könyvben a reformkortól 1949-ig található adatok, a levéltár viszont a mai napig vesz át iratokat civil szervezetektől.
A zalai kötetbe a levéltár részéről Káli Csaba és Molnár András írt tanulmányt „Zala vármegye és levéltárának története” címmel.
A projekt részleteit Kuglics Gábor, a Nemzeti Művelődési Intézet kutató-fejlesztő munkatársa ismertette. Elhangzott: egy ötéves kutatás eredménye a kiadvány és az adatbázis, melyekben minden település megtalálhatja egykori szervezeteit. A 19. században virágkorát élte az egyesületi élet, s mivel művelődési házak akkoriban nem voltak, az egyletek közművelődési feladatokat is elláttak. A kutatómunkával és az adatbázis építéssel az volt a céljuk, hogy feltárják ezt a múltat, annál is inkább, mert országos viszonylatban 24 ezer egykori civil szervezetről van szó.
Kuglics Gábor beszélt a projekt részleteiről
473 zalai egyesületet vettek lajstromba
A kiadványsorozat Zala vármegye című kötete (mely a jelenlegi Zala megye területére vonatkozik) 473 zalai egyesületet vesz lajstromba. A kutatásba került szervezeteket 17 tevékenységi körbe sorolták, legnagyobb részük annak idején kulturális célokat szolgált – hangzott el.
A rendezvényen elhangzott: a zalai kötetből egyelőre 100 példány készült; a megyei könyvtárban és a leváltárban is megtalálható. De digitális változatban is elérhető az NMI honlapjáról. Az országos szinten feldolgozott 24 ezer egyesület pedig egy külön online adatbázisban kutatható.
Az esemény zárásaképpen Káli Csaba, valamint Farkas Ildikó, a Nemzet Művelődési Intézet Zala megyei igazgatója, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárnak adományozott egy teljes sorozatot a 19 megyét bemutató kiadványcsaládból. A köteteket Tóth Renáta könyvtárigazgató vette át.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon