Vezető hírek
Plüssmackókból nyílt kiállítás Zalaegerszegen
A mackó vígaszt nyújt, gyógyít és minden korban öröm játszani vele
A kiállításmegnyitón Csengei Ágota, a Mindszentyneum tagintézmény-vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd az Ady-iskola 1.C osztályos tanulói mutatkoztak be egy rövid műsorral. Az eseményen részt vett dr. Kostyál László művészettörténész és Bartáky Angelika zalaegerszegi magángyűjtő, aki több régi és különleges mackót hozott el saját kollekciójából. Többek között egy kulccsal felhúzható, balalajkás mackót, mely az 1960-80-as évek Szovjetuniójából származik. De egy bajorországi, fából készült tű- és cérnatartó macit is bemutat, mely az 1940-1950-es években készült.
A másik gyűjtő a Várpalotán élő Kovács Ágnes Ilona, aki 200 saját plüssállattal járult hozzá a mostani kiállítás sikeréhez. Idősebb (több mint 100 éves) és fiatalabb macik, kicsi és óriási plüssfigurák, barna-, fehér (jeges) és színes medvék alkotják a gyűjteményt.
A kiállításon a közkedvelt játékok története is megelevenedik. Megtudhatjuk, hogy a „teddy bear” elnevezés Theodore Roosevelt amerikai elnök nevéhez fűződik, aki egy vadászat alkalmával nem akarta lelőni az eléje hozott medvebocsot. Erről a jelenetről aztán karikatúra készült. Ennek hatására pedig egy kereskedő baba formájú medvét tett a boltja kirakatába, és levélben arra kérte az elnököt, hogy azt hadd nevezze el Teddynek. Innen aztán elindult a mackók világsikere. Az első plüssállatok még valóban emlékeztettek az igazi medvékre, vagyis hosszú orruk és pici gombszemük volt. Később viszont módosult a „fazon”.
Bartáky Angelika
Az első plüssmackó kiállításnak Berlin adott otthont 1903-ban. Itt mutatták be a Steiff cég által gyártott macikat, melyek már széles körben terjedtek el. A mackók a két világháború közötti időszakban, sőt a háború alatt is nagyon népszerűek voltak, főleg a gyerekek körében. Sok család küzdött ugyanis nehézségekkel és a plüssállat vígaszt jelentett.
Sőt, a kiállítás szerint a macik a betegségeket is gyógyítják, mert a legjobb orvosság egy puha mackó, aki tud ölelni. Persze a recept szerint mindehhez jöhet még egy bögre meleg tea, vagy kakaó és egy jó mese. Utóbbiból a tárlaton sincs hiány, hiszen számos mesekönyvvel is megidézik a mackókat. Így Micimackó, Paddington, Balu és Brumi is részt vesz a kiállításon valamilyen formában.
A tárlat – melyhez több program is kapcsolódik majd – július 17-ig várja az érdeklődőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak