Vezető hírek
Ruhákba szőtt sorsok és hangulatok
Tárlatvezetés Zoób Kati alkotásai körül
Az intézményben május közepén nyílt meg a Repertoár - Az ellentétek harmóniája című retrospektív tárlat, ami Zoób Kati divattervező munkásságát tárja a látogatók elé. A nyári hónapokban – egészen augusztus végéig – ismert zalaegerszegiek, felkért előadók tartanak tárlatvezetéseket, hogy saját szakmájuk, illetve személyes tapasztalataik, élményeik mentén közelítsék meg a divat világát és a kiállított iparművészeti alkotásokat.
Jobbról Nagy Réka, a tárlat vezetője (Fotó: Pánczél Petra)
A sorozat egyik előadója Nagy Réka volt, aki amellett, hogy pszichológus, magyar-angol-esztétika szakon is végzett. Azt mesélte, hogy neki nagyon szimpatikus a Zoób Kati ruháiból áradó hagyománytisztelet és nyitottság. A különböző korszakok és technikák összedolgozásával pedig igazán kortárs darabokat láthat a közönség.
Pszichológus szemmel nézve, a ruha olyan, mint egy „második bőr”; egy határvonal, védelmi vonal. Eleinte főleg környezeti hatások ellen védte az embereket. Ma már jóval tágabban gondolkodunk róla. Öltözékünket, külsőnket alakíthatjuk tudatosan, de akkor is végtelen tudattalan üzenetet kódol róla a szemlélő. A ruha például árulkodik arról, hogy mennyire vagyunk szabálykövetők, milyen a hangulatunk, merészek vagyunk-e, vagy, inkább félénkek. A színek nemcsak vallanak személyiségünkről, hanem hatnak is ránk. Aki lehangoltnak érzi magát, érdemes színesebb ruhát magára öltenie. Jó, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy aki állásinterjúra megy – ha férfi, ha nő – a kék színű öltönnyel/kosztümmel nem lőhet mellé. Sőt, a felmérések szerint nagyobb eséllyel kapja meg az adott állást, aki ilyen „szettet” visel.
Lesznai Anna élete is szóba került (Fotó: Pánczél Petra)
Zoób Kati alkotásai kapcsán persze tragikus női sorsok, is eszébe jutottak. Például Lesznai Annáé, aki a 20. század elejének meghatározó költője, írója, iparművésze, illusztrátora volt. Ma mégis keveset tudunk róla, nem került be az irodalomkönyvekbe, pedig rendszeresen publikált a Nyugat folyóiratban. A versek mellett meséket is írt, amikhez rajzokat készített. A magyar szecesszió egyik jeles képviselőjét tisztelhetjük benne. Írásaiban, képeiben fontos szerepe van a kertnek: gyerekkorában a Felvidéken (Körtvélyesen) éltek, ahol gyönyörű kert vette körül házukat, de a trianoni békeszerződés után ezt elveszítették, költözniük kellett. Álomvilágból trauma lett. Egyik könyve borítóján azonban megőrizte ennek a mesés helynek az emlékét.
Sorsa egyfajta tragikus női sorsnak is tekinthető: többször vált és ment férjhez, nemcsak a felvidéki otthont hagyta el, hanem zsidó származása miatt a ’30-as években Magyarországot is. Végül az USÁ-ban telepedett le harmadik férjével, az alkotómunka mellett pedig művészetet tanított New Yorkban. Tehetségét és művei érétékét soha nem kérdőjelezte meg senki, neve mégis sajnálatos módon feledésbe merült (illetve csak egy szűk szakmai kör számára ismert).
Zoób Kati néhány évvel ezelőtt Lesznai munkásságát (meséit, motívumait) felhasználva, újraértelmezve tervezett különleges ruhákat. A két alkotó „találkozásából” 2018-ban egy különálló kiállítás nyílt Balatonfüreden. A kollekció egyes elemei a Göcseji Múzeum tárlatán is megtekinthetők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán