Vezető hírek
Marli diákok a Széchenyiben
A program célja, hogy minden iskolában egy okostelefonnal vezérelhető led-fal létesüljön. A projektlátogatások során olyan jó kapcsolat alakult ki a magyar és német iskola tantestülete és diákjai között, hogy egy másik, a projekttől független diákcserét is kezdeményeztek annak folytatásaként. A zalai diákok tavasszal jártak Marlban, a németek pedig most, szeptember 18-án érkeztek viszontlátogatásra 12 fővel és 6 kísérővel Zalaegerszegre.
Az egyhetes diákcsereprogram során a diákok megtekintették az iskolát és az ott zajló képzéseket, illetve Zalaegerszeg és környéke legszebb látnivalóit is felfedezték. A diákokat a Polgármesteri Hivatalban köszöntötte Gecse Péter alpolgármester és Velkey Péter Humánigazgatási osztályvezető is. A programhoz az iskola Zalaegerszeg önkormányzatától, a Zalaegerszegi SZC-től, valamint a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától is kapott támogatást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Állami ünnepség Csácsban, a Szent István szobornál25 éves a csácsi Szent István szoborHideg-meleg jótékonysági nap az AquaCitybenKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásKönyvtári nyitvatartásokIdén is Malom-tavi piknikre várják a vendégeket KaszaházánNapelemes e-papír segíti az autóbusszal utazókat a KertvárosbanDiákok tervezték meg a Vizslapark lobogóját top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen