Vezető hírek
Helyijárattal a város körül
Szommer Judit az iskola művészeti tagozatának vezetője elmondta: az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI Képzőművészeti Támogatási Alapítványa évek óta részt vesz a tehetséggondozó programon. A cél a kiemelkedő képességű gyerekek felkarolása, illetve, hogy a diákok a pályázat segítségével valamilyen tárgyiasult, kézzel fogható alkotást tudjanak létrehozni. Melyet aztán az intézményen belül, vagy akár az iskola falain kívül is bemutathatnak, népszerűsíthetnek.
Játékos városismertető kiadvány készül
Idén a 90 órás tehetséggondozó program keretében egy játékos, színes, várostörténeti színezőkönyv készül, mely társasjátékként is funkcionál – mondta Tóth Norbert képzőművész. A füzet tulajdonképpen az iskolát, a diákokat és a várost is képviseli. Lényeges volt, hogy ne a hagyományos módon kommunikáljanak a városlakókkal és a pályázathoz kötődő feladatokat se a szokásos, tanórai keretek között oldják meg a gyerekek.
Annál is inkább, mert a munka során a vizuális kommunikációra és a városmarketingre is nagy hangsúlyt fektettek. Ez utóbbi kapcsán a Tourinform Irodától is sok segítséget kaptak. Az alsós diákokat például egy városismertető sétára vitték. A gyerekek ezután különböző rajzokat készítettek az épületekről, szobrokról és egyéb látnivalókról. Ez adja a kiadvány grafikai „magját”. Az iskola gimnazistáinak aztán az a feladat jutott, hogy a kicsik rajzait a füzetbe szerkesszék. Kialakítva így a kötet sajátos arculatát. A nagyobbak ugyanis a projekt kapcsán arculati elemekről, brandingről, marketingről is hallhattak egy előadást.
A színezőkönyv több – a város épületeihez és fontosabb helyszíneihez kötődő – tematikai egységből áll. Tartalmaz képregényt, játékos „út-és épületkereső” feladatokat, társasjátékot.
Nagy Szilvia tanár elárulta: a kiadvány címe azért Helyijárat lett, mert olyan, mintha egy képzeletbeli járgánnyal utaznánk körbe a várost. Sőt, van egy ilyen busz-útvonaltervező feladat is a füzetben. A kötethez egy másik projektelem is kapcsolódik: hamarosan elkészül egy reklámfilm, amivel majd házon belül népszerűsítik az elkészült „művet”. A tehetséggondozó program során gyakorlatilag egy egész kiadványszerkesztési folyamattal ismerkedhettek meg a gyerekek: az első skiccektől kezdve, a szerkesztésen, tervezésen át egészen a reklámozásig.
Az 1,5 millió forintos pályázati keretből megvalósuló kötet a tervek szerint 1000 példányban jelenik meg, a bemutatóra június elején kerül sor az iskolában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen