Vezető hírek
Kiválósági ösztöndíj a kiválóknak
Ünnepélyes átadó a Zalaegerszegi Egyetemi Központban
Nemcsak tanulmányi eredményeikben jeleskedtek, de vették a fáradságot, hogy tudományos területeken is kipróbálják magukat, gratulált a hallgatóknak dr. Németh István, a Pannon Egyetem stratégiai rektorhelyettese, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója. A Magyar Nemzeti Bank által 2016-ban életre hívott Kiválósági Ösztöndíjprogramra benyújtott pályázatok értékelésében ugyanis 50 százalékban a tanulmányi eredményt, negyven százalékban a tudományos és szakmai tevékenységet, valamint tíz százalékban a közéleti, közösségi tevékenységet veszik figyelembe.
A díjazott hallgatók átlagon felüli teljesítményét méltatta hozzászólásában dr. Palányi Ildikó. Mint mondta, ismerős arcokat lát. Ők azok, akikkel többet találkoztak, tudományos diákköri konferenciákon, versenyeken, amelyeken szervezőkészségükről is tanúbizonyságot adtak. A Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg megbízott dékánja, tanszékvezetője kiemelte, hogy az elmúlt két és fél évben 25 hallgatójuk nyerte el a MNB Kiválósági Ösztöndíjat.
Dr. Németh István, Bazsó Máté, Vizi Tímea, Dömötör Dorina, Farkas Flóra, Csikós Fanni és dr. Palányi Ildikó
Vizi Tímea a pénzügy és számvitel szakon végzett nemrégiben, és már két éve a Magyar Közgazdasági Társaság Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezetének elnöke. Elmondta, két tudományos diákköri munkával érdemelte ki az elismerést. Az egyik dolgozatának témája a bankok tudásmegosztó szerepe a vállalkozások pénzügyi kultúrájának fejlesztésében volt. A másik a LOHAS modell és a Z-generáció kapcsolatáról szólt, amelyben a fenntartható fogyasztás és a környezettudatosság összefüggéseiről értekezett. Tavaly két országos szakmai versenyen (Diák Menedzsment Bajnokság, ALTEO Energy Challenge) csapatával bejutottak az első tízbe, a nyolcadik illetve az ötödik helyezést kiérdemelve.
A gazdálkodás kar hét kiválósági ösztöndíjasa: Bazsó Máté (gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak), Csikós Fanni (gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak), Dömötör Dorina (gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak) Farkas Flóra (pénzügy és számvitel alapképzési szak), Lazariuc Iván (pénzügy és számvitel alapképzési szak), Vida Kata (gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak) és Vizi Tímea (pénzügy és számvitel alapképzési szak).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon