Vezető hírek
Múzeumpedagógiai évnyitó teadélutánnal
Szórakozva tanulás a zalaegerszegi közgyűjteményekben
Az eseményen a meghívott pedagógusokon kívül részt vett Varga István, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ szakmai vezetője is.
Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának vezetője köszöntőjében elmondta: a múzeumpedagógia már a 2000-es évek eleje óta mindennapi része a közgyűjtemények életének. A cél az, hogy élményeken keresztül egészítsék ki a tantervben szereplő ismeretanyagot, illetve, hogy múzeumbarát közönséget neveljenek.
- A múzeum a lehetőségek tárháza. Nemcsak kiállítóhely és tudományos kutatóközpont, hanem a tanulás helyszíne is. Itt máskepp lehet megszólítani a gyerekeket. A múzeum a szórakozva tanulás színhelye. Mást, és máshogy tanulnak itt a diákok, kiszínesítve a tankönyvi anyagot – fogalmazott a főigazgató. Hozzátette: napjainkban a hiteles tudás felértékelődik., mert az Internetről származó információ nem mindig hiteles. A múzeumi tartalmak viszont igen, hiszen tudományos kutatáson alapulnak.
A Göcseji Falumúzeum óvodásoknak és iskolásoknak szóló programjait Varju András, a skanzen vezetője ismertette. Többek között a falusi és göcseji élet jellegzetes munkáival, valamint növényeivel és állataival ismerkedhetnek meg a gyerekek, de a skanzen építészete is szóba kerül a foglalkozásokon.
A megyei könyvtár különleges műhelyeiről Tóth Renáta igazgató és Deák Klaudia könyvtáros-informatikus számolt be. Többek között kiemelték a diákoknak szóló DeákDekor Makerspace Műhelyt és a robotika-foglalkozásokat. Kocsis Tamás könyvtáros, a Deák+Kert internetes irodalmi magazin felelős szerkesztője pedig arról beszélt, hogy a fiatal vers- és prózaírók miképp léphetnek kapcsolatba az irodalmi portállal.
A Mindszentyneum változatos – és több történelmi korszakot átfogó – programjait Csengei Ágota intézményvezető és Holló Csilla múzeumpedagógus, programszervező ismertette. A jelen lévő tanárok megtudhatták például, hogy nemcsak Pehm József életéhez, hanem az 1960-as, ’70-es évek életmódjához kapcsolódó foglalkozásokkal is várják a diákokat. De a cserkészek mindennapjaiba is beavatást nyerhetnek az érdeklődők.
A MOGIM-ban inkább a természettudományok és a földrajzi ismeretek irányába „terelik” a gyerekeket. Mint az Németh-Gotthárd Gréta prezentációjából kiderült, az olajipari múzeumban még a vulkánok világát is megismerhetik a diákok.
A Göcseji Múzeum óvodásoknak, valamint kisebb- és nagyobb iskolásoknak szóló programjait Novák Fanni múzeumpedagógus ismertette. A múzeumi kabalaállat, vagyis Zegoly a bagoly segítségével izgalmas kalandokra várják a gyerekeket egész évben. Többek között a középkori várhoz kapcsolódó órákkal és az egykori mesterségek bemutatásával készülnek, de Németh János keramikusművész kiállítására is ellátogathatnak.
Az előadók kiemelték, hogy manapság nem könnyű a gyerekek figyelmét a papír alapú információhordozók, vagy az offline világ ismeretanyaga felé terelni. A közgyűjteményekben eltöltött – nem frontális, hanem interaktív – órák azonban felkelthetik az érdeklődést egy-egy téma iránt, és segíthetik a játszva tanulást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen