Vezető hírek
Terülj-terülj asztalkák a környezetórákon
A gyerekek terülj-terülj asztalkákká változtatták a padokat, és csoportmunkában vitték véghez a varázslatot, az alapanyagbeszerzéstől az elkészítésen- és dizájn kitalálásán át a terítésig. Aztán jóízűen elfogyasztották a feladatot.
Gyümölcssaláta-készítés és környezetismeret
Pedagógusok szokták mondani az ügyes gyerekekre, hogy szinte falják a feladatokat. Most is ez történt. Néhány héttel ezelőtt nagy örömmel fogadták a tanulók a kreativitást, felkészültséget, együttműködést egyaránt kívánó munkát, készítsenek az egészséges táplálkozási elveknek megfelelő zöldséges szendvicseket. A jól sikerült megoldások után, a tanítónő, Szakonyé Feith Erika, újból feladta a leckét gyümölcssaláták terén. De ezúttal a közösségi szellemet erősítendő, új csoporttársakat kellett választani a végrehajtáshoz. Csapatonként egy-egy gyümölcssalátát kellett készíteni, amit bármilyen egyéb ételötlettel ki lehetett egészíteni.
Az osztályba lépve nagy sürgés-forgás fogadott, és a látványos és ízléses terítékek azonnal rabul ejtették a szemet. Közelebbről nézve aztán az apróbb finomságok is szembetűnek, mint szegfűszeggel díszített biotányér (kivájt pomeloból), színben és ízben harmonizáló gyümölcsök, magok, aszalványok, egy lelkes fiú csapat által készített smoothie, a gyerekek meg is magyarázták mit jelent a kifejezés (zöldségből, gyümölcsből készített pürésített ital).
Édesítőként mézet kínáltak, de azért akadt egy kis cukor és tejszínhab is, hogy minél több ízlést ki tudjanak szolgálni. „Rágcsaként” biokekszek szolgáltak. Volt, aki virágot is tett a vázába, vagy őszi hangulatúra álmodta a kiegészítőket, illetve mécsessel fokozta a hangulatot. Szuperül megoldott feladatot nyugtázhatott a tanítónő, aki elmondta, az iskola oktatási programjában egyébként is szerepel az egészséges táplálkozás. Emellett és a tananyag elmélyítése mellett a csoportösszetartást, a munkamegosztást és a jó ízlést is fejlesztette a feladat.
Hozzátette még, az osztály erőssége a rajztudás is, éppen most van kiállításuk a József Attila Városi Könyvtárban „Földön, vízen, levegőben” címmel. Legközelebb pedig karácsony előtt tartanak majd hasonló partyt, a szülők bevonásával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen