Vezető hírek
Szavalógála Keresztury emlékére
Köszöntőt dr. Gyimesi Endre, a Keresztury Emlékbizottság elnöke mondott, felidézve a költő életének főbb állomásait. Mint mondta, irodalmi és tudományos munkássága is jelentős volt, méltán nevezhetjük őt az utolsó polihisztornak.
Huszonnégy diák mondott verset, de az idősebb korosztály is képviseltette magát
Emlékét több mint nyolcvan kötet őrzi, szellemi hagyatéka ápolásra érdemes. A zalaegerszegi Jánkahegyen emlékház (a család egykori szőlőhegyi hajléka), a belvárosban pedig volt szülőháza is őrzi emlékét, utóbbira dombormű is került.
Az idei szavalógálán az idősebb korosztály is képviseltette magát; Buza Sándortól és Tornyos Sándortól (képünkön) is halhatott egy-egy verset a közönség. Ezt követően került sor a diákok szavalataira; a mostani programra huszonnégy versmondó jelentkezett.
Az eseményen a RockOnLelkek együttes zenélt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen