Vezető hírek
Két zalai iskola is szerepelt a Diákolimpia döntőjében
Szinte trópusi meleg fogadta a csapatokat a Városi Sportcentrumban, a verseny helyszínén. A rövid megnyitó ünnepséget követően a 23 fiú- és 23 lánycsapat, több mint 300, 9-10 éves gyermek vetette bele magát a többpróba egyéni és csapatversenyébe. A résztvevőknek kislabdahajításban, távolugrásban, 60 méter futásban és 4x100 méteres váltófutásban kellett megmérkőzniük. A csapatversenyben az 5 legmagasabb pontszámot elért versenyző eredménye számított.
Zala Vármegyét a lányoknál a gyenesdiási, Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola képviselte, akik 1640 ponttal a csapatverseny 22. helyén végeztek. A fiúknál a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium csapata remek versenyzéssel, 1855 ponttal az ötödik helyen végzett.
A csapatversenyt a lányoknál az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola nyerte, míg a fiúknál a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola végzett az élen. A helyezetteknek a díjakat Molnár Ferenc a versenybizottság elnöke adta át.
Egyéni összetett verseny, fiúk:
1. Kalmár Merse (Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola) 420 pont
2. Szemler Zente (Csömöri Mátyás Király Általános Iskola) 418 pont
3. Sassano Alessandro (Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye)411 pont
Egyéni összetett verseny, lány:
1. Herczeg Dorka (Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Miskolc) 498 pont
2. Varga Kamilla (Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium) 491 pont
3. Prenner Aliz (Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola) 476 pont
Csapatverseny fiúk:
1. Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola -1986 pont
2. Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola - 1917 pont
3. Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye - 1915 pont
Csapatverseny lányok:
1. Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola - 2161 pont
2. Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola - 2154 pont
3. Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Ajka - 2144 pont
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e BotfánAz egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban -
rovatunk hírei
Lemezbörzeeeeee.....Honvédmenház - kiállítás a Göcseji MúzeumbanMárcius 15-i megemlékezés ZalaegerszegenNyitott irodalomterápiás csoport felnőtteknekA Capella Savaria koncertjeNőnap a kastélybanPáterdombi farsangKerámia szakkör Hangya ÁgivalFinisszázs szubjektív tárlatvezetés a Pálosok kiállításbanDana Puhosh: Mágia a műanyag világban - kiállításmegnyitó top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLezárások az Aranyoslapi forrás mellett