2025.07.11., péntek - Nóra, LiliZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Élő talaj, egészséges növények

2023. március 10. péntek, 20:28
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
A természetközeli gazdálkodás egyik alapvető részéről, a talajéltetésről tartott érdekes, pergő előadást Lázár Péter gyümölcsész, a Göcseji Tudásközpont „Gyümölcsöző kiskertek” című előadássorozatának részeként.

A természetbarát hozzáállás idővel profitot hoz

Az egykor biológusnak készülő előadó elmondása szerint őt a biológiai rendszerek működése érdekli. Ezen szemszögből tartott gondolatébresztő ismertetőt az „élni és élni hagyni” hozzáállás hirdetésével. Elmondta, Magyarország lemaradásban van a talajmegújító gazdálkodás terén, pedig már az 1997-es vizsgálatok is kimutatták a szennyeződés mellett a talaj gyenge biológiai aktivitását. Miközben az normál esetben egy szuperorganizmus, számtalan élőlénynek ad otthont. Ezután a jó talaj összetevőiről beszélt, kiemelten a baktériumok és gombák jelenlétének fontosságáról.

A versenyzés, az élővilág legyőzése típusú gazdálkodás helyett együttműködésre bíztatott, melynek alapja a saját kert felépítésének és működésének alapos megfigyelése, az ehhez való alkalmazkodás. A természetbarát hozzáállás egyébként több profitot is hoz idővel. A jól beállt rendszerben egészséges növények fejlődnek, kártevők esetén 20 százaléknál nem nagyobb veszteséggel. De azt is tudomásul kell venni, tette hozzá, hogy valamit mindig vissza kell adni a rendszernek, hogy az működni tudjon. Valamint, hogy az ember is része ennek a rendszernek, soha nem kívülállóként kell rá tekinteni, mondta többek között Lázár Péter.

Minél gazdagabb az adott területen megjelenő növényvilág, az annál jobb talajminőséget jelez. A folyamat csúcsa a fák feltűnése. Az ilyen talajban biztosan nagy mennyiségben fordulnak elő gombák és baktériumok. Az előadó a mikorrhiza, azaz a gombák és növények együttműködésének számos előnyét is felsorolta. Például a növény többszörösére fejlődését a kontroll növényekhez képest, a nagyobb mértékű fotoszintézist néhány hónap után, illetve bőségesebb termést már az első évben. 

Elhangzottak régi, jól bevált tanácsok, mint például a vakondtúrás felhasználása palántaneveléshez. De emellett, ma még nem jellemző, de nagy mértékben és ingyenesen rendelkezésre álló talajjavító módszer lehetőségéről is szólt Lázár Péter, konkrétan a levegőben lévő nitrogén megkötéséről a földbe a szimbiózisban élő növények közreműködésével. Felhívta a figyelmet az élő mulcs, azaz zöld növények alkalmazására, a jó komposzt kritériumaira, illetve a leginkább talajkárosító hatásokra is. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)