Vezető hírek
Klímavédelem környezettudatossággal is
Fák telepítése, kerékpárutak létesítése Zalaegerszeg környezetvédelmi programjában
Tánczos Zsolt és Gecse Péter
Gecse Péter városüzemeléséért felelős alpolgármester elöljáróban arról beszélt, hogy az elmúlt éveket a környezettudatosságra való figyelemfelkeltés kísérte. Öko iskolák, zöld óvodák jöttek létre. Az önkormányzat intézményei mellett a gazdasági élet szereplői, a civilek és város lakóközösségei is sokat tettek a környezetvédelemért. Az utóbbi időszakban azonban elszaporodtak az illegális hulladéklerakások főként a szelektív hulladékgyűjtő szigeteknél, melyek felszámolására évente 7-8 millió forintot kénytelen költeni az önkormányzat. Kérte a lakosságtól azt is, hogy éljenek a zöldhulladék elhelyezésének módjaival, vagy otthon komposztálják a nyesedékeket, mellőzve a kerti égetéseket a levegő tisztasága érdekében. A járványügyi helyzet miatt tavasszal csak a társasházaknál tudtak lomtalanítást végezni, de ősszel családi házas övezetek is sorra kerülnek.
Az „Ökováros program, Zalaegerszeg a klímavédelemért” című tavaly elfogadott stratégiával kapcsolatban többek között a zöldfelületek növeléséről beszélt. 2019-ben egy közösségi akciót hirdettek meg, melyhez cégek, alapítványok, intézmények és magánszemélyek csatlakoztak, így most már a tervezett ötezer helyett több mint 7 ezer fa cseperedik a városban. A járványügyi helyzet miatt a felajánlók lelkesedése nem csappant meg, így ősszel folytatódhat az új fák telepítése.
A program keretében 2024-ig összesen 25 kilométer új kerékpárutat építenek ki hat helyszínen, melyből az első, 6,5 kilométeres szakasz tavaly elkészült. A Kovács Károly városépítő program ugyancsak a közlekedési infrastruktúrában hoz pozitív változást a belső tehermentesítő út folytatásával, valamint a Kosztolányi utca kétirányúsításával. Gecse Péter alpolgármester továbbá kiemelte, hogy a város már a TOP-, és a Modern városok programban megvalósult illetve zajló építkezések során is előtérbe helyezte a környezettudatos megoldásokat.
Tánczos Zsolt, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi szakreferense a napi rendszerességgel jelentkező problémákra hívta fel figyelmet. Ezek egyike a nem a város kezelésében lévő ruhagyűjtő konténerek, amelyek köré más feleslegessé vált tárgyakat is odatesznek. Boltok előtt figyelhető meg, hogy a vegyszeres felmosó vizet a wc helyett a csapadékvíznyelőkbe, vagy a fűre öntik, szennyezve a Zala folyót és a talajvizet. Jogkövető magatartást kér a lakosságtól a tekintetben is, hogy folyamatosan gondoskodjanak ingatlanjaik kaszálásról. A közterületeken ne végezzenek fametszést, azt bízzák a Városgazdálkodási Kft.-re. Így nem gyűlik fel egy vagy két köbméter nyesedék városszerte, amelynek elszállítása nagyobb logisztikát követel meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között