Vezető hírek
Álmaim Háza! – 20 év múlva
Díjazták a rajz- és fotópályázat legjobbjait
Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott elmondta, idén is meghirdették nagysikerű pályázatukat, amelynek keretében újra és újra fókuszba kerül Zala megye épített környezete. Idén szakítva az eddigi hagyományokkal nem kizárólag az épített örökség témában várták a pályaműveket, hanem azt szerették volna megtudni, hogyan képzelik el a gyerekek a jövő otthonait, környezetük fejlesztését, felnőttkori életük színtereit. Arra biztatták őket: osszák meg álmaikat azzal kapcsolatban, milyen házakban, és hogyan fognak élni az emberek 20 év múlva.
Kiállított alkotásokból kitűnt, hogy a gyerekek kreativitásának és fantáziájának semmi sem szabhat határt. A tetszőleges technika adta lehetőségeket is jól kihasználták. „Álmaim házával” kapcsolatos elképzeléseiket leginkább a makettek tükrözték vissza. Az egyik ilyen remek alkotást Meseegerszeg címmel a zalaegerszegi Ady Általános Iskola és Gimnázium alsósai készítették. A jövő otthonairól szőtt álmaikat rajzaikon is jól megjelenítették a pályázók. Idén lehetőségük volt arra is, hogy benyomásaikat, látásmódjukat kisfilm, videó, vagy egyéb digitális prezentáción keresztül is bemutathassák.
Dr. Sifter Rózsa kormáymegbízott a Meseegerszeg alkotóival
A pályaműveket alsó tagozat, felső tagozat, középiskola, makett és videó kategóriákban értékelték, a helyezések mellett különdíjakat is kiosztottak. Az elismeréseket dr. Sifter Rózsa és Kajári Attila zalaegerszegi tankerületi igazgató adta át. A díjazottak oklevelet, könyvet, ajándékutalványt, belépőjegyet, ajándékcsomagot, valamint rajzeszközt kaptak jutalmul.
A kiállítás július 21-ig tekinthető meg a munkaügyi központ Mártírok útja 42-44. szám alatti épület aulájában, Zalaegerszegen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között