Archivum
Családi nap a mese jegyében
A mese volt a központi témája a 19. alkalommal megrendezett Családi Napnak Zalaegerszegen, a megszokott helyen, az Ady-iskolában.
A mese, a rend világa megfelelő téma volt, hiszen napjaink káoszából, értékrend borulásából kivezető utat kínálhat. Több előadó is hangsúlyozta ennek fontosságát, s hogy a mesében a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, a való világban csak akkor működik, ha az egyéni felelősséget felvállaljuk, mondta többek között Pápes Éva meseszimbólum-fejtő, aki az előadások sorát nyitotta. S míg a felnőttek elmerültek a mesék jelkép rendszerében, addig a gyerekek kézműves foglalkozásokon, játszóházakban, kerékpár akadálypályán vehettek részt, vagy csak spontán élvezhették az ugrálóvár örömeit. Kincskeresésre az izgalmas tájékozódó futás adott alkalmat, mese és báb előadásról a házigazda intézmény diákjai gondoskodtak. A kamaszok maguk is próbálkoztak meseírással, s a rögtönzés szituációs megjelenéseként a színészekkel együtt kreáltak vidám jeleneteket.
Korosztálytól függetlenül sokan álltak sorban dr. Nagy Magdolna pszichológus ajtaja előtt. Szintén a lelki élet javításáról lehetett beszélgetni Ocsovai Grácián ferences szerzetessel.
Újdonságként csatlakoztak a rendezvényhez a József Attila Városi Könyvtár munkatársai. Mesekönyvekkel és akár személyre szóló meseolvasással is szívesen álltak rendelkezésre. Zenével a Koprive Tamburazenekar és a Városi Fúvószenekar szolgált. A programot, Gyutai Csaba polgármester, úgyis mint nagycsaládos apuka szavai zárták.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba