Archivum
Kötetlenül Mihály Péterrel
A Zalai Nők Egyesülete a nőnap jegyében szervezte meg legutóbbi programját a zalaegerszegi TESZ irodájában. A szívélyes hangulatú találkozó vendégeként Mihály Péter, a Hevesi Sándor Színház színész-rendezőjét hívták meg.
A fiatal színész-rendezőt fagatták a zalai hölgyek
Mint fogalmazott, abszolút szerelmese a női nemnek, boldog házasságban él, másfél éves kislányának hamarosan testvére születik. Ajtay Andor: Minden, minden csak komédia című szerzeményét, valamint Szabó Lőrinc: Bagoly című versét adta elő a hallgatóság nagy örömére. A hölgyek ezután pályafutásáról fagatták. A körmendi születésű fiatal színész-rendező valójában 1999-től dolgozik a Hevesi Sándor Színházban; a Nádasdy Kálmán Színészképző stúdió elvégzését követően hivatalosan is tagja a társulatnak. Tehetsége hamar kitűnt, hiszen ő rendezte a vizsgadarabot. A színház 2010-ben felkérte a Pál utcai fiúk című darab rendezésére. Huszonkét gyermekkel dolgozott együtt, nagyon élvezte velük a munkát.
Az előadásra, a rendezésre a nagykanizsai piarista iskola is felfigyelt, így már második éve vezeti a drámatagozatot az intézményben. Idén Túl a maszathegyen, Scapen furfangjai, a Légy jó mindhalálig, valamint a Footloose című musicalekben láthatja a közönség – Maszat Janka, Leander, Nagy úr – öregdiák valamint Garvin szerepekben. Most próbálják az Illatszertár című darabot, melyben Kádár úr szerepébe bújik. Nincs kedvenc műfaja, a drámáktól kezdve a könnyedebb műfajokig mindenben örömét leli. Szereposztásai szerencsére meg is engedik neki ezt a változatosságot. Szívesen vállal egyéb rendezvénybeli felkéréseket is. Idejét nem könnyű beosztani, de igyekszik, hogy családjára is jusson kellő figyelem.
A hölgyek nagyon sok mindent kérdeztek, Mihály Péter nyitott volt a válaszokra, így igazán jó baráti beszélgetés alakult ki.
A találkozó végén Tóth István Jánosné, a Zalai Nők Egyesületének elnöke bemutatta a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének tevékenységét, annak kapcsán, hogy a szervezet tagjai közé választották. Ezután a hölgyek aláírták azt a népszavazási kezdeményezést, melynek célja változatlan: legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak hazánkban is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológus