Archivum
Márai grafikákba rejtve
Márai Sándor művei ihlették Miklosovits László grafikusművész alkotásait, melyek a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában láthatók.
Akusztikus fesztivál
Lokálpatrióta Akusztikus Fesztivál lesz április 24-én délután öt órától a Három Kívánság étterem épületének emeletén. A rendezvény egyik szervezője, a Bazooka együttes frontembere Dolgos Péter „Dodó” érdeklődésünkre elmondta: egy egész napot szeretnének szentelni a helyi zenekaroknak.
Élményt vinni a zeneoktatásba
Ötvennyolc mazurka, tizenkilenc keringő, huszonegy noktürn, huszonhat prelűd és még megannyi, jórészt zongorára írt darab. A tájékozott zenekedvelők talán már ennyiből is kitalálják, hogy e páratlanul gazdag életmű, ám nem túl hosszú élet (39 év) Frédéric Chopiné.
Fischer-grafikák a Kölcseyben
Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművész grafikáiból látható kiállítás a Kölcsey Ferenc Gimnázium aulájában.
Kosztolányi "újratöltve”
Míg Zalaegerszeg idén rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 125. évfordulójára készül, addig a hazai irodalomtudomány Kosztolányi Dezsőt ünnepli, aki éppen 125 esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot. 1885. március 29-én (a ma közel 100 ezer lakosú, a szerbek által nagyközséggé lefokozott városban) Szabadkán született a magyar irodalom egyik legkiválóbb alakja.
Othello Gyulaházán
Az idei évad bemutatóinak vége felé közeledve (a helyi színházi viszonyokra itt és most valóságosan is jellemző) stílusos és aktuális üzenetet magában foglaló darabot láthattunk a zalai teátrum társulatától. Gádor Béla – a XX. században több közönségsikert arató film- és színpadi szövegkönyv alkotója – Othello Gyulaházán című művét, a korábbi írásaiból (A magyar zombi, Tranzit) az egerszegi közönség számára is ismert kortárs színpadi szerző, Tasnádi István átdolgozásában Telihay Péter rendezte meg a Hevesi Sándor Színházban.
Élet költözik a várkastélyba
A grófnő eltávozott az élők sorából. A várban halotti tort ültek a lakók, akik rendesen felöntöttek a garatra. Az elhunytat őrző két alabárdos mámorában arra merészkedett, hogy bort töltöttek az elhunyt szájába, aki erre feltámadt.
A szinkronizálás iparág lett
A Lokálpatrióta Klub és az idén 15 éves Színházbaráti Kör vendége volt az elmúlt héten Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója. A civilek a teátrum nézőtéri büféjében találkoztak az új direktorral, akivel most először volt alkalmuk beszélgetni.
"Kicsi ólomkatonák...”
Magyar huszárok és más katonai alakulatok állomásoznak Petánovics Károly („A kultúra mecénása” díj tulajdonosa) belvárosi kávézójában. A „megszállás” március 15-én történt. Sok jó huszár pedig kis helyen is elfér, főleg ha ólomból vannak, és szépen megvilágított üvegvitrinbe rendezik őket.
Az iparváros krónikása
Most és akkor, régen és annak előtte, változó értelmezési keretek és változó idők. Tömörítve nagyjából így lehetne összefoglalni a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében nyílt, ritkaságnak számító képzőművészeti tárlatot.
Fiók, mint lehetőség
Kő, fém, üveg; szobor, kép, installáció (ódon kulcsok és fiókos szekrény, mint lehetőség). A közelmúltban nyílt meg Elisabeth Ledersberger-Lehoczky osztrák–magyar autodidakta képzőművész kiállítása a Keresztury ÁMK Hangverseny- és Kiállítótermében.
Az igazságot keresik
Alkotói pályájának 25. évfordulóját ünnepli idén Béres János szobrászművész. A jeles alkalomból Keresztutak címmel nyílt kiállítás a Keresztury ÁMK Gönczi Galériájában, ahol pályatársával, Kelebi Kiss István festőművésszel állította ki műveit.
Az olvasók szolgálatában
A kistelepülési könyvtári ellátás helyzetéről és jövőképéről rendeztek szakmai tanácskozást pénteken a Deák Ferenc Megyei Könyvtárban. Az apropót az adta, hogy éppen 60 éve alakult meg a Zalaegerszegi Körzeti Könyvtár.
A falvak kulturális életéért
Nagy érdeklődés mellett zajlott március 6-án a pacsai többcélú társulás VIII. Közép-zalai Művészeti Fesztiválja, melynek másodjára adott otthont Szentpéterúr önkormányzata. A rendezvény kapcsolódott a megyei közművelődési intézmény által szervezett Zalai Művészeti Fesztivál programsorozathoz, melyen 22 csoport – köztük szólisták – több mint 200 fellépővel – mérette meg magát. A tét a szakági bemutatókra való továbbjutás volt.
A stílus határeset marad
Fekete-fehérről meg határesetekről váltottunk néhány szót a Kölcsey Ferenc Gimnázium aulájában Szentgróti Dávid festőművésszel, aki éppen 30 éves, és éppen most van kiállítása az iskolában. A tárlat illeszkedik ahhoz a képzőművészeket bemutató programsorozathoz, melyet az előző tanévben indított útjára az iskola rajztanára, Monok Balázs.
Ősbemutató az ibusári állomáson
„Jőni fog, ha jőni kell a nagyszerű huszár”. Strandpapucs méretben. Ősbemutató az ibusári állomáson, 21.40 körül, a gyékényesi gyors áthaladása után. Szerző Sárbogárdi Jolán.
Elmaradt a katarzis
Egészen bizonyos, hogy a történeti magyar reformkornak nincs még egy olyan karizmatikus, a mese naivitásának bájosságát és a népi realizmus kézzelfogható létezését ötvöző és megörökítő irodalmi „terméke”, mint Petőfi Sándor János vitéz (1845) című elbeszélő költeménye. Nem véletlen, hogy a műmese irodalmi „alapanyaga” Kacsóh Pongrácot is megihlette (1904), és daljátékká formálta Kukorica Jancsi és Iluska találkozásának, evilági megpróbáltatásainak, tragikusan szép, az örök élet terrénumában beteljesülő fantasztikus szerelmi történetét.
Kunhalmok a Plakátházban
„Halmok az évszázadok sodrában. Halmok, hegyek és várak a Duna-Tisza közén“ címmel nyílt kiállítás január 29-én a nagykanizsai Magyar Plakát Házban.
Akiknek jól jön a segítség
Az adóbevallási időszak kezdetén figyelemfelhívó napot szervezett a Zalai Civil Ház. Nonprofit egyesületeknek kínáltak bemutatkozási lehetőséget, akik számára korlátozott egyéb bevételi forrás miatt nagy segítséget jelenthet a személyi jövedelemadóból felajánlott egy százalék.
"Nemspeciális” zalai farsangolás
A farsang eredete és a szó jelentése most annyira nem fontos. Bőven volt már róla szó a médiumokban. A báli szezon – a mulatságok, karneválok ideje – még egy hétig tart. Azt hisszük, régi népszokást elevenítünk fel január-február idején, pedig már sokkal inkább a divatnak hódolunk.