2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Archivum

Évadzáró ülés a Griffben

2016. június 13. hétfő, 17:15
Címkék:

Veszélyes, de összességében sikeres évad volt a 2015/16-os – fogalmazott Szűcs István, a Griff Bábszínház igazgatója a társulat évadzáró ülésén. Mint mondta: kicsit hiányos volt az állomány, hiszen a tavalyi évad végén többen elmentek, de csak két új tag szerződött, ezenkívül Medgyesi Anna szülési szabadságra ment.

griff-zar

A létszámhiány ellenére sikeres évad volt

Főleg olyan darabokat választottak, melyek kevés szereplőt érintenek, de időnként vendégelőadókat is hívtak. A létszámhiány ellenére színvonalas produkciókat láthatott a közönség. Jelzi ezt az is, hogy a bábszínház történetében idén először ment négyezer fölé a bérletesek száma. Több fesztiválon is vendégszerepelt a társulat, és a nyár folyamán is még számos helyre hívták őket (például a Győrkőcfesztiválra, Kecskemétre és egy ljubljanai bábos találkozóra, de Japánba is megy a csapat). Fontos, hogy bekerüljön a színház a szakmai vérkeringésbe, de ami még ennél is fontosabb, hogy az itteni közönség, vagyis a gyerekek szeressék és élvezzék az előadásokat. Erre pedig az igazgató szerint idén nem volt panasz.

A legsikeresebb előadás a Nanga és az elefántgyerek volt, de Csoda és Kósza kalandjait, valamint az Istipisti és a kővirágok történetét is szerették a gyerekek. Örömteli, hogy az évad végén elindulhatott a legkisebbeknek szóló Babaszínház, mely ősztől teljes erővel működik majd, és a 4 év alatti korosztályt szólítja meg.

A társulattól távozik Nagy Karina, ám négy új taggal bővülnek. Köztük Tóth Mátyással, aki legutóbb a Babaszínház Pötty című előadásában debütált.

A társulati ülésen részt vett Vigh László országgyűlési képviselő, aki elmondta: 2004-ben jó döntés volt létrehozni a bábszínházat, hiszen a megye színházi kultúrája szegényebb lenne nélküle. Az pedig különösen fontos, hogy a gyerekek minél korábban megismerkedhessenek a színház világával, és izgalmas, tanulságos meséket láthassanak.

Az évadzáró ülésen köszöntötték B. Szolnok Ágnest, aki a legtöbbet játszotta az idén: összesen 180-szor állt színpadra.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)